Dupla spórolás Kínából – olcsó LED lámpák

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Spórolsz 50 százalékot az égő árán, utána 90 százalékot a villanyszámlán. Jó boltnak tűnik!

Chinese led lamp 3


 

Bevezető

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy konyha, amiben a felső szekrény tetején lévő frízbe kerek spot lámpákat szereltek. Kis lámpák voltak ezek, halogén lámpák, amik darabonként 60 wattot ettek. Őrült meleget csináltak, vigyázni kellett, hogy a szekrényajtót ne hagyjuk nyitva, mert, ha pont a lámpa alatt volt, akkor óhatatlanul megégett. Öt darab ilyen lámpa tette a dolgát, nem nehéz kiszámolni, hogy az öt apró izzó 300 wattot zabált. A mai világban ez brutális fogyasztás. Aztán kiégett egy, kicsit később kiégett egy második is, ekkor elkezdtem égőket nézni a kedvenc webáruházamban. Csak két nap telt el, amikor a harmadik is búcsút mondott ennek a sárgolyónak és örökre lecsukta sárgán világító szemét. Én pedig addigra már megnéztem az árakat, kiválasztottam a nekem tetsző égőt, és meg is rendeltem egy ötös csomagot. Kicsit féltem, hogy a régi jófajta és erős fényű halogének után majd nem látok semmit, de megkockáztattam.


 

A LED világítás technológiája és múltja, előnyei

A LED világítás a hagyományos izzókhoz képest még ma is fiatal technológiának számít. Alig 50 éve találták fel, és talán furcsának hangzik, de az első LED-ek bár működési elvükben hasonlítottak a ma használtakhoz, számunkra láthatatlan infravörös tartományban világítottak. Az első látható fényű LED-et, vagyis fényt emittáló diódát (Light Emitting Diode) 1962-ben fejlesztette ki egy bizonyos Nick Holonyak, az ifjabbik, de az igazi áttörésre még több mint egy évtizedet, egészen pontosan 1972-ig kellett várnunk. Az ekkor megjelenő kék fényű LED ágyazott meg a mai napig tartó irdatlan fejlődésnek, és annak, hogy napjainkra a LED világítás lassan minden konkurens megoldást kiszorít a piacról.

Chinese led lamp 12

A kezdetben még alacsony fénykibocsátással rendelkező darabok még csak hobby NYÁK lemezeken villogtak, később bekerültek különböző készülékek kijelzőibe, mint például a hangerőt jelző állapotjelző csík a régi hifikben, de már ekkoriban lehetett olvasni, hogy a technológia előtt nagy jövő áll, és később akár autonóm világításként autókba is építhetik majd. Hittük is meg nem is, vártuk a szép LED világításos időt, és nem kellett csalódnunk. A LED-ek itt vannak, körül vesznek minket mindenhonnan, visszabámulnak ránk monitorunk kijelzője mögül, a telefonunkból és az utcai lámpákról is (köszi Elios, hogy besötétítettél nálunk is).

Chinese led lamp 16

A LED világítás szinte csak előnyökkel rendelkezik a hagyományos világítótesteknél, és értsük ide az újabb keletű energiatakarékos megoldásokat is. A régi, izzószálas lámpák nagyon rossz hatásfokkal működtek, de szerettük őket, mert barátságos, természetes fényük volt. A neonnak nevezett, illetve a későbbi modernizált foglalatba tekerhető energiatakarékos megoldásokat nem annyira szerettük, mert barátságtalan volt a fényük és vibráltak, sőt a higanygőz alapú lámpák belemelegedési ideje is tetemes volt, addig meg zabálták az áramot. A halogén régen jó ötletnek tűnt, valamivel barátságosabb volt a fogyasztása, mint az izzószálas lámpáknak és pici volt a világítótest. Cserébe ez is ontotta a meleget, ha pedig a beletolt energia nagy része nem fénnyé, hanem hővé alakul, akkor ezt sem nevezhetjük takarékosnak.

Chinese led lamp 10

A LED világítás viszont olcsó. Most már megvásárolni is viszonylag barátságos áron lehet. Az élettartama majd tízszerese egy izzószálas körtének, jól bírja a le-fel kapcsolgatást, nem kell bemelegednie, a felkapcsolás után lényegében rögtön teljes fényerőn világít, ráadásul a világítás színe, a fény hőfoka is meghatározható, sőt egy modern, drágább égőtestben akár szabályozható is. Végül a fogyasztás. A hagyományos izzószálas vagy halogén megoldásokhoz képest a fogyasztás nagyjából a tizedére esik vissza, és ha hiszünk azoknak a statisztikáknak, amik azt mondják, hogy a régi világítótestekkel egy átlag háztartás teljes villamosenergia igényének a 30 százaléka ment el világításra, akkor rájövünk, hogy a LED-es világítással a hagyományoshoz képest tényleg rengeteget spórolhatunk, arról pedig már ne is beszéljünk, hogy védjük a földet is közben. Tudjátok, védd a fákat, egyél hódot!

Chinese led lamp 11


 

Halogén lámpák cseréje kínai LED-esre

Szóval, a bevezetőben elkezdett történetet ott szakítottam félbe, hogy féltem kicsit az oco kínai lámpáktól, leginkább attól, hogy az erős halogén után a hangulatos naplementék derengése lesz a konyhában, ami amúgy hangulatos is tud lenni, de nem főzés közben.

Egyértelműen a GearBest-en kutakodtam lámpa után, nem mintha máshonnan nem lehetne rendelni, de itt gyűjtöm a pontokat jó ideje, szóval van is mindig beváltható, amivel tovább olcsósítom az amúgy is olcsó cuccokat. Találtam is egy csomagot, ami szerencsére pont öt darab lámpát tartalmazott, ötösével pedig olcsóbb is volt, mintha egyesével vettem volna.

Chinese led lamp 2

Itt jön az első lényeges spórolási pont! Megnézegettem a hazai árakat, és azok a lámpák, amik a GearBest-eshez hasonlóan 7 wattosak és 650 lumenes fényerővel rendelkeznek nagyjából 1000 forint magasságában indulnak, a márkásak felmehetnek akár 3500-4000 forintig is. Az általam megrendelt csomag, tehát az öt darab lámpa ára 12 dollár, vagyis nagyjából 3400 forint. Ennyi pénzért itthon csak gyengébb fényerejű lámpákat találtam.

Azt azért fontos leszögezni, hogy jelenleg a fehér, hidegfényű változat kerül ennyibe, a melegfényű nagyjából dupla áron van. Azonban úgy gondolkoztam, hogy mivel a konyhaszekrény kicsit sötétebb nyír színű a visszaverődő fény úgyis sárgásabb lesz, szóval jó lesz nekem a hideg fényű lámpa is. A terv bevált, tényleg barátságos fényt kaptam. Neked, ha fehér, fényes konyhabútorod van, akkor mindenképpen a melegfényűt ajánlanám, ha viszont sötétebb, barátságos a konyhai front, akkor jó lesz az olcsóbb is.

Chinese led lamp 5

Most akkor térjünk rá a fényerőre. Tényleg féltem tőle, hogy nem lesz elég a 7 wattos égő, de az eredmény felülmúlta a várakozásaimat. Ezt értsétek úgy, hogy nem csak annál erősebb a lámpa, mint amire számítottam, hanem az eddig használt halogénnál is erősebb. Ezzel együtt a LED-ek előtti tejüveg szerű takarás remekül szórja a fényt, nem vakít, és összességében igen combos fényerőt, barátságos színt kaptam.

Chinese led lamp 7

A spórolás másik fele egyértelmű. Eddig az öt halogén 300 wattot evett, most az öt LED 35 wattot eszik. Ezt megfejeltem azzal, hogy a Xiaomi okosotthonomat kiterjesztettem a konyhára, beépítettem egy okoskonnektort, amibe a szekrény tetején a lámpák csatlakoznak, és kitettem egy apró mozgásérzékelőt, ami automatikusan kapcsolja fel a lámpákat, ha kimegyünk a konyhába, majd, ha nincs mozgás, akkor 2 perc után automatikusan lekapcsolja azt. Számoljunk. A lustaságunk miatt gyakran maradt éve a lámpa a szekrények tetején, beszaladtam a számítógéphez 5-10 percre, amíg melegedett a kaja, addig például sosem kapcsoltam le. Csak a konyhai lámpa 1 órás működése 10 forintba került. A mi hanyagságunkkal átlagosan a téli és nyári időszakot is számolva napi 2 órát működött, vagyis számolhatunk a havi fogyasztásra 30 x 2 x 10 =  600 forintot. A LED-es lámpát használva ez az átlag fogyasztás 520 forinttal csökken havonta, egy LED-es lámpa ára pedig 680 forint. Vagyis végeredményben nem egészen másfél hónap alatt megspóroltuk az új égők árát, onnan kezdve pedig jött a spórolás.


 

Konklúzió

Teljesen egyértelmű, hogy egy LED-es lámpa sokkal kevesebbet eszik, mint egy régebbi hagyományos égő. Vagyis spórolunk. Az azonban már nem mindegy, hogy a spórolással mondjuk másfél vagy 6-7 hónap alatt hozzuk be az új égők árát. Még, ha feltételezzük is, hogy az olcsó kínai gyorsabban fog elromlani, mint a drága Philips, a nyolcszoros árkülönbség miatt érdemesebb akár 2-3 kínait venni, mint egy drágább márkásat. A fény fény lesz így is, meg úgy is, a fogyasztás pont annyival csökken így is meg úgy is. Ki mondja azt meg, a beszerelt égőről, hogy az nem egy drága és márkás darab? Na ugye!

Chinese led lamp 4

Szóval a lényeg, hogy a tervem bevált, immár nyár eleje óta LED-es lámpák szórják a fényt a konyhában, a kapcsoló összekombinálva egy mozgásérzékelővel, minden szipiszuper.

Ezt a lámpát vettem meg: EXUP GU10 650 lm

Itt pedig találtok mindenféle LED lámpákat: Rengeteg LED lámpa mindeféle foglalathoz

Hozzászólások  

s3nki
+1
Idézet - Joci:
"Azt azért fontos leszögezni, hogy jelenleg a fehér, hidegfényű változat kerül ennyibe, a melegfényű nagyjából dupla áron van. [...] Ezt a lámpát vettem meg: [...]"

Szóval. A meleg fényű az olcsóbb, és azt is linkelted be ("warm white"). Ha azokat vetted, akkor ilyeneket vettél, és nem hideg fényűeket ("cool white"). Szerintem. :-)

Majd megnézem, lehet, hogy összekevertem. Az van, hogy hónapokkal ezelőtt vettem és üzemeltem be, csak gondoltam később írok valami cikket róluk, ezért eltettem pár darab dobozt. Arról olvastam le, hogy mi volt benne, mert amúgy már marhára nem tudom. Majd megkeresem a rendeléseim között.
Idézet
Joci
0
"Azt azért fontos leszögezni, hogy jelenleg a fehér, hidegfényű változat kerül ennyibe, a melegfényű nagyjából dupla áron van. [...] Ezt a lámpát vettem meg: [...]"

Szóval. A meleg fényű az olcsóbb, és azt is linkelted be ("warm white"). Ha azokat vetted, akkor ilyeneket vettél, és nem hideg fényűeket ("cool white"). Szerintem. :-)
Idézet
Szóljon hozzá!