Legfrissebb cikkeink
Coolink - a hűvös pillantás
Tuning
- 2010. június 24.
Mitől lehet egy pillantás hűvös? Például attól, hogy belenézünk a Coolink új ventilátoraiba. Garantáltan frissítő élményben lesz részünk, ráadásul a szemünk is begyullad.
|
Core i7 a Scythe ellen
Tuning
- 2009. június 19.
Megérkeztek a Scythe hűtői, illetve új lefogatója, melyek segítségével megnézzük hogy teljesítenek az Intel processzorán a japán cég termékei.
|
GELID ventilátorok - a csend jegyében
Tuning
- 2009. május 28.
Azt gondolom, hogy egyike vagyok azoknak az embereknek, akik elmondhatják, hogy sok ventilátort próbáltak már ki. Ebből arra következtethetnék, hogy nagy meglepetések már nem érhetnek, de ha így tennék, akkor tévednék. Most is tévedtem...
|
Core i7 hűtők tesztje
Tuning
- 2009. május 14.
Végre, mondhatjuk, hiszen nagyon sokat kellett várni arra, hogy épkézláb cikket tudjunk írni az „új” Intel processzorokra illeszkedő hűtőkről.
|
Tavaszi EZ+AZ a Scythe-tól
Tuning
- 2009. március 19.
Ahogy olvasóink megszokhatták, rendszeresen beszámolunk a kaszás gyártó újdonságairól. Most sincs ez másként.
|
35 ventilátor bemutatója és tesztje
Tuning
- 2009. február 9.
Gépünk egyik olyan eleme a ventilátor, ami kihagyhatatlan. Ennek ellenére meglehetősen kevés szó esik rájuk, most ezen a hiányosságon próbólunk javítani.
|
DDR3-as GeIL RAM-ok esete egy ASUS P6T Deluxe-szal
Tuning
- 2009. február 5.
Nagyon örültünk, mikor megtaláltuk ajtónk előtt a három "doboz" GeIL DDR3-as memóriát. Persze nemcsak RAM-ok érkeztek, hanem egy P6T Deluxe is, hogy még izgalmasabb legyen a móka...
|
Scythe-ból sosem elég!
Tuning
- 2009. január 6.
Már megint kaszálunk, pontosabban használjuk kicsit a kaszások cuccait. Ezekből már annyi, mint égen a csillag, mi még sem unjuk meg őket, mert még mindig jók!
|
Új magyar termék a számítástechnikai piacon!
Tuning
- 2008. december 15.
Örömmel jelenthetjük, hogy elsőként számolhatunk be egy új termékcsalád megjelenéséről, melynek hazai vonatkozása van, sőt mondhatni csak az van. Szokásunktól eltérően most nem egy teszttel, hanem egy interjúval jelentkezünk.
|
Pure CPU Water System - csak egyszerűen!
Tuning
- 2008. október 27.
Szeretjük a folyadékhűtéseket, mert mások, mert érdekesebbek, mert mutatósabbak, mert sokkal szebbeket lehet írni róluk, és mert jobb a teljesítményük a léghűtéseknél. Szóval a folyadékhűtéseket sokminden miatt kedveljük, és nagy örömünkre szolgál, hogy ismét bemutathatunk egy pofás darabot.
|
|
Termékbemutatók |
|
Adattárolás
A-DATA, A.C. Ryan, BenQ, Coolink, Egyéb, GOODRAM, Gigabyte, Hitachi, Integral, LC-Power, LG, Laks Memory, Lite-On, Maxtor, NEC, Optiarc, Pioneer, Plextor, Raidmax, Samsung, SanDisk, Scythe, Seagate, Silicon Power, SilverStone, ViPowER, Western Digital
Alaplap
ASUS, Albatron, AsRock, Biostar, ECS, Gigabyte, Inno3D, J&W, MSI, PC-Chips, eVGA
Egyéb
Arctic Cooling, Belkin, Inform, Lian Li, Nexus, Nova, PORT Designs, Powercom, Scythe, SteelSeries, Super-Flower, Sushi, VIVOTEK
Hálózat
ASUS, Belkin, Edimax, Egyéb, GKB, TP-LINK, Thecus, getnet
Hűtés
AKASA, ASUS, Alpenföhn, Arctic Cooling, Chieftec, CoolIT, CoolRiver, Cooler Master, Coolink, DataCooler, Egyéb, Englide, Enzotech, GELID, Gigabyte, GlacialTech, Intel, Nexus, Noctua, Prolima TECH, Revoltec, Scythe, Super-Flower, Thermalright, Thermaltake, Vantec, VapoChill, Xigmatek, Xilence, Zalman
iTech
AMD, ASUS, ATI, Gigabyte
Játékvezérlők
Belkin, Cyber Snipa, Revoltec, Sharkoon, Splitfish, SteelSeries
|
Kijelzők
AOC, ASUS, LG, Point of View, Samsung, Zalman
Konfiguráció
AMD, ASUS, Egyéb, Gigabyte, Intel, MSI, Nexus, QWERTY Computer, Qwerty IQ, Shuttle, VYE
Memória
A-DATA, CSX, GOODRAM, GeIL, Integral, Kingston, OCZ, Zeppelin
Mobil/PDA
ASUS, BluePanther, Egyéb, Gigabyte, LG, MSI, Nokia, PORT Designs, Qwerty IQ, Siemens, VYE, iGO
Modding
Revoltec, Scythe
Multimédia
A.C. Ryan, ASUS, AVer Media, Auzentech, Canyon, Conceptronic, Creative, Egyéb, Ferguson, Gigabyte, Items, JVC, Klipsch, LC-Power, LG, Leadtek, Logitech, Manta, NotOnlyTV, OZAKI, Olympus, Pinnacle, Point of View, Popcorn, QWERTY Computer, Samsung, SanDisk, Scythe, Sennheiser, Sharkoon, Silicon Power, Sony, SoundGraph - iMON, Thecus, Unicorn, VIVOTEK, ViPowER
Periféria
A4Tech, ASUS, Aerocool, Conceptronic, Cyber Snipa, G-Cube, Gigabyte, Logitech, Microsoft, Powercom, Primera, Razer, Revoltec, Scythe, Sharkoon, Siemens, SteelSeries, VIVOTEK
|
Processzor
AMD, Intel
Számítógépház
ASUS, Aerocool, Antec, Casetek, Chieftec, Eagle Technology, Egyéb, Enermax, EuroCase, GMC, GlacialTech, Inter-Tech, JNP, LC-Power, Lian Li, Nexus, Raidmax, Revoltec, Scythe, Sigma, SilverStone, Super-Flower, Tacens, XDL, Zalman
Szoftver
Acronis, BitDefender, EagleEyeOS, Egyéb, F-Secure, GFI, Kerio, Microsoft, Nero, Panda, Sygate, Symantec, ZoneAlarm, iGO
Tápegység
ASUS, Aerocool, Chieftec, Egyéb, Enermax, EuroCase, FSP, GlacialPower, Inter-Tech, LC-Power, Levicom, Microsoft, Scythe, Seasonic, Super-Flower, Xigmatek, be quiet!
Videokártya
AGEIA, AMD, ASUS, ATI, Albatron, BFG, Biostar, Club3D, Connect3D, Gainward, GeCube, Gigabyte, HIS, Intel, J&W, Leadtek, MSI, Matrox, NVIDIA, Palit, Point of View, PowerColor, SIS, Sapphire, Sparkle, Triplex, XFX, XGI, eVGA
|
|
|