A 10 legjobb Xiaomi cucc 5000 forint alatt - október

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Közeledik a karácsony, érdemes elkezdeni az ajándék ötletek gyűjtését!

olcso xiaomi oktober cover

Bevezető

Legutóbb nyár elején néztük át, hogy milyen Xiaomi kütyüket találunk az 5000 forint, illetve kicsit csalva a 20 dollár alatti kategóriában. Féltem belekezdeni a válogatásba, mert az utóbbi hónapokban jócskán változott a dollár-forint árfolyam, ez pedig nem tett jót a hazai árak alakulásának. Szerencsére a Xiaomiban nem kellett most sem csalódnom. Idén nagyon sok új almárka csatlakozott a céghez, így egyre több területre törnek be a ruházattól a háztartásig. Ez a termékbőség pedig azt eredményezi, hogy az olcsóbb kategóriában is egyre több érdekes és minőségi cuccra akadhatunk. Ebben a cikkben tehát ezek közül válogattuk össze a nekünk legjobban tetsző 10 kütyüt.


 

1. VIOMI acéltermosz

Rögtön egy új almárkával indítunk. A VIOMI név alatt nem találunk műszaki cikkeket, inkább a konyhai felszerelések tartoznak hozzájuk, de ezek között a termosztól a drága kenyérsütő kemencéig mindent megtalálunk. Természetes, hogy ebbe a cikkbe csak az egyik legolcsóbb termék, egy három deciliteres termosz fért bele.

20180124154812 19536

A Xiaomi VIOMI termosztól túl sok extrát nem várhatunk, mindössze azt, hogy jól nézzen ki és megfeleljen arra a célra, amire egy termoszt használni szoktunk. Nos, ezzel nincs is baj, mert a külső nagyon menő, jók a színek, a fekete és a törtfehér is igen jól mutat. A működéssel sincs hiba, hiszen a vásárlói vélemények kiválóak, ez elérhető 5 pontból 4,88-at gyűjtött be, és négyesnél rosszabb osztályzatot senkitől sem kapott. A gyári leírás szerint garantáltan nem ereszt, így, mivel nem egy hatalmas darab a napi kávé adagunkat akár egy kisebb táskában is magunkkal tudjuk vinni. Azt ígéri a VIOMI, hogy tölthetünk a termoszba meleg vagy hideg italt, az minimum 12 órán keresztül megfelelően hideg vagy meleg marad.

1516791274706471

A Xiaomi VIOMI termosz tehát menő, jól néz ki, mint termosz is jól teljesít, és nem utolsó sorban olcsó. Igazán hasznos ajándék lehet 12 dollárért, vagyis 4200 forintért!

Itt megtalálod:  Xiaomi VIOMI acéltermosz

Egyéb VIOMI konyhai termékek itt: Xiaomi VIOMI konyhai felszerelések

 


 

2. Xiaomi YOUPIN 90FUN eső és napernyő

A Xiaomi neve alatt több esernyőt is találunk, de az általunk meghúzott 5000 forintos sávba csak ez, a legegyszerűbb darab fért be.

90FUN Waterproof Rainy Sunny Umbrella 3

Ez az esernyő ahogy a termosz is pont annyit tud, amit alig 4000 forintért elvárhatunk. Jól néz ki, könnyű, kicsire össze lehet csukni, ha pedig kinyitjuk nem éget alatta a nap, nem áztat el az eső. A leírás szerint nem károsítja a napból érkező UV sugárzás sem. szóval, ha kicsit vigyázunk rá, akkor sokáig szolgálhat majd minket.

90FUN Waterproof Rainy Sunny Umbrella 2

Mivel erről az esernyőről nem lehet litániákat írni megemlítem még az egyel jobb, de csak kicsit drágább automata verziót is, ami kicsivel 5000 forint fölött vásárolható meg.

90FUN Waterproof Rainy Sunny Umbrella 1

A Xiaomi olcsó esernyőjét itt találod: Xiaomi YOUPIN 90FUN eső és napernyő

Ha más Xiaomi esernyőre vágysz, akkor az össze verziót itt találod: Xiaomi esernyők


 

3. Xiaomi Mi Home Elektromos borotva

20171114160740_65607.jpg

Borotva eddig nem volt a Xiaomi kínálatában, így itt az ideje ennek is. Érdekessége ennek a borotvának, hogy bár a nevében ott az Mi Home, még sem okosborotva, az Home alkalmazáshoz nem lehet kapcsolódni vee, nincs benne ehhez való Bluetooth kapcsolat sem.

20171114160740_13548.jpg

A szerkezet amúgy egy kompakt, hordozható készülék, ami leginkább úti borotvának mondható. Akkumulátoros, USB Type-C csatlakozón keresztül tölthető akár notebookról vagy külső akkumulátorról is, így nyaralás vagy üzleti út esetén jön jól. A leírás szerint a vágókés és a szita japán acélból készült, gondolom ezzel arra utalnak, hogy közeli rokonságban áll a szamurájok kardjával. A dizájn a Xiaomitól megszokott letisztult, a szín ebben az esetben nem választható, csak feketében tudjuk megvenni. Az egyetlen gyengesége, hogy nem kapott IP besorolást, így nem nagyon szereti, ha víz alá tesszük.

1510649501811324.jpg

Itt találsz további információkat: Xiaomi Mi Home elektromos borotva

Egy másik Xiaomi borotváról írt cikkünket itt találod: Férfiaknak a legjobb ajándék – kipróbáltuk a Xiaomi körkéses borotváját

Az összes Xiaomi borotva itt: Xiaomi borotvák


 

4. Xiaomi érintés nélküli hőmérő

Xiaomi Mi Home iHealth Thermometer

Eltelt néhány év, mire valakinek kipattant a fejéből a szikra, az ipari célra gyártott érintésnélküli hőmérséklet mérőket fel lehetne használni otthoni célokra is. Az ötletből termék, pontosabban termékek lettek, a Xiaomi is kínál ilyet. A lényeg tehát az, és ez főleg gyerekeknél praktikus, hogy úgy tudunk lázat mérni, hogy ehhez nem kell felébresztenünk a kölköt, akit végre, nagy nehezen elaltattunk. Elég a hőmérőt a homloka felé fordítani és máris látjuk a hőmérsékletet.

A Xiaomi hőmérője a legfontosabb 35-42 Celsius közötti tartományban +/- 0,2-, alatta és felette +/- 0,3 fokot tévedhet, a hőmérsékletet pedig 0,1 Celsius pontossággal képes megjeleníteni. Nyilván nem egy orvosi műszer, bár a magyar kórházakban sokan örülnének, ha ilyet használhatnának. A Xiaomi érintésmentes hőmérő jelenleg valamivel 5000 forint felett van, köszönhetően a bűn rossz árfolyamnak, de az érte kért 5400 forint így is kívánatos eszközzé teszi.

Itt megtalálod: Xiaomi Mi Home iHealth Thermometer


 

5. Xiaomi precíziós csavarhúzó készlete

Nem annyira populáris téma mint egy telefon, de aki ilyet keres, annak ez is jó bolt lesz!

Csak ismételni tudom önmagamat. Figyelem, a Xiaomi nem csak telefonokat gyárt. Van nekik ezer más termékük is, mint például  csavarhúzó készlet, ezek a termékek pedig egy dologban biztos hasonlítanak egymásra, igazán minőségi darabok.

xiaomi_wiha_24_az_1-ben_precizios_csavarhuzo_keszlet_2.jpg

A Xiaomi Wiha 24 in 1 keresztelt készletet leginkább azok fogják értékelni, akik híradástechnikai eszközöket, mobilokat, tableteket vagy hasonló szerkezeteket szerelnek hobbiból vagy hivatásszerűen. A készletben 24 acélból készült bitet találunk egy alumínium csavarhúzószár társaságában. A fejek között a hagyományos Phillipstől a vágott fejeken keresztül a háromszárnyúig mindent találunk, természetesen több méretben. A cég időtálló készletet szeretett volna alkotni, így nem csak a fejek és a szár, de a készlet háza is alumíniumból készült, így nem fog atomjaira hullani féléves használat után.

xiaomi_wiha_24_az_1-ben_precizios_csavarhuzo_keszlet_3.jpg

A Xiaomi Wiha 24 in 1 precíziós csavarhúzó készlet ára sajnos a cikk megjelenésekor 5000 forint fölé csúszott, de mivel eredeti ára inkább a 10 ezer forintot közelíti így is érdemes nek tartottam beleszerkeszteni ebbe a cikkbe

Itt megvásárolhatod: Xiaomi Wiha 24 az 1-ben precíziós csavarhúzó készlet


 

6. Xiaomi távirányítható Bluetooth-os szelfi bot

Xiaomi Selfie Stick Bluetooth Remote Shutter Tripod Holder 3

Ebben az összeállításban ez a cucc egyik személyes kedvencem. Nekem is van egy, cikket is írtam róla, és folyamatosan használom is. A Xiaomi árul néhány fajta szelfi botot, de ez az, ami legjobb. Használhatjuk a szokásos módon szelfibotként, de kamera (telefon) állványként, tripodként is, ráadásul jó esetben akár 10 méteres távolságból is elkészíthetjünk egy frankó csoportképet vele.

Xiaomi Selfie Stick Bluetooth Remote Shutter Tripod Holder 1

A szerkezet nagy része alumíniumból készül, a lábak műanyagok, de erősek, a végükön pedig puha gumi található, hogy ne akarjon lecsúszni sehonnan. Becsukott állapotban 19 centi a hossza, szóval táskában is lazán elfér, kinyitva pedig 42 centivel hosszabbíthatjuk meg karunkat. A boton található telefontartóba 56 és 89 milliméter közötti szélességű telefont tehetünk.

Xiaomi Selfie Stick Bluetooth Remote Shutter Tripod Holder 2

Mivel erről a cuccról cikket is olvashattok nálunk nem is szaporítjuk tovább a szót, ha érdekel Titeket, akkor kattintsatok ide: Xiaomi selfie bot, amivel örömmel hadonászok

Itt találod meg: Xiaomi távirányítható Bluetooth-os szelfi bot


 

7. Xiaomi 20L szabadidős hátizsák

Eshet az eső, fújhat a szél, ebben a zsákban biztonságban lesznek a cuccaid!

xiaomi-20l-leisure-backpack-1.jpg

Ahogy azt már többször is leírtam, a Xiaomi nem csak telefonokat, hanem például hátizsákokat is gyárt. Igazából egy egész armada készül belőlük mindenféle formában és mindenféle rendeltetéssel. A mostani akcióban egy könnyed, 20 literes hátizsákot ajánlok figyelmetekbe.

xiaomi_20l_leisure_backpack_2.jpg

Xiaomi Leisure Backpack, ahogy a neve mutatja a szabadidő eltöltéséhez lett kitalálva, így akár rövidebb túrákra is kellemes útitársunk lehet. Elfér benne a melegebb ruha is, hogy ne fázzunk meg, külső oldalzsebe pedig kimondottan vizespalack hordozására lett kitalálva.

 

Nem csak kívül, de belül is sok zsebet találunk, utóbbiak megfelelő helyet biztosítanak könyveknek, füzeteknek, sőt, a nagyméretű belső tárolóban akár egy 15,6 inches notebook vagy egy nagyobb tablet is kényelmesen elfér. Emiatt a Xiaomi zsákja akár iskolatáskának is megfelelhet. 

xiaomi_20l_leisure_backpack_4.jpg

A strapabíró anyagból készült zsák teljesen vízálló, természetesen a cipzáraknál is. A vállpánt állítható hosszúságú így fiatalabbakhoz vagy kisebb termetű felnőttekhez is hozzáigazítható. Ami szinte biztos, hogy ha ilyen hátizsákot veszel, akkor nem fog száz másik szembejönni az utcán, ha pedig iskolatáskának veszed, akkor a gyerek nem fogja véletlenül az osztálytársa táskáját hazavinni.

Ez a remek Xiaomi hátizsák jelenleg 20 dollár, vagyis kicsivel ez is 5000 forint feletti áron vásárolható meg.

A hátizsákot itt megtalálod: Xiaomi 20L szabadidős hátizsák 

 

A Xiaomi hátizsákjairól írott tesztünket megtalálod itt: Rendeltem egy Xiaomi hátizsákot, imádom!

...és itt: Itt egy remek hátizsák, persze, hogy Xiaomi



A jelenleg legolcsóbb, 2400 forintért megvásárolható Xiaomi hátizsákot itt találod: Xiaomi trendi vízálló hátizsák

További Xiaomi hátizsákok között pedig itt keresgélhetsz: Xiaomi hátizsákok


 

8. Xiaomi Mi LYEJ02LM Bluetooth fülhallgató

A mindössze 6,5 grammos füles a 4.1-es Bluetooth szabványt és az A2DP, AVRCP, HFP, HSP protokolokat támogatja, így egyszerre két különböző eszközhöz csatlakoztatható és használható 10 méteres távolságig. A klasszikus felhasználás persze a telefon "kihangosítása", de emellett akár zenét is hallgathatunk rajta, mert képes a számok léptetésére is. a beépített 60 mAh kapacitású akkumulátort 2 óra alatt tudjuk teljesen feltölteni, így pedig 3 órán keresztül beszélgethetünk vele, de alvó módban akár 100 órán keresztül is figyelheti a bejövő hívásainkat.

A fülesről cikket is írtunk, amit itt olvashattok el: Xiaomi Mi LYEJ02LM Bluetooth Headset teszt

A kényelmes és könnyű Bluetooth headset ára most 3700 forint és itt tudjátok megvásárolni: Xiaomi Mi LYEJ02LM Bluetooth fülhallgató

A Xiaomi fül- és fejhallgatói között pedig itt válogathatsz: Xiaomi fej- és fülhallgatók

 


 

9. Xiaomi Külső akkumulátor

Ebbe az összefoglalóba természetesen csak a kisebb, 5000- illetve 10 000 mAh kapacitással rendelkező egységek kerülhettek be. Nem is szeretném szétbontani őket, hiszen tudás szempontjából nincs közöttük különbség. A Xiaomi külső akkumulátorai igazán nyerő darabok. A mutatós és menő külső mögött Samsung vagy LG cellák dolgoznak, így nyugodtan mondhatjuk nem veszünk zsákbamacskát. Az egységek fém házat kaptak, amiben az akkucsomag vezérlését egy Texas Intstruments elektronika végzi. A házon találunk egy bekapcsológombot, egy visszajelző LED-et ami az aktuális töltést mutatja és két USB csatlakozót. Ezek közül a Micro USB-n keresztül tölthetjük, a hagyományos USB csatlakozón pedig kivehetjük a tárolt töltést.

Xiaomi Ultra thin 10000mAh Mobile Power Bank 2 1

A Xiaomi Power Bank nem csak látványra megnyerő, és nem csak a beépített akkumulátorok miatt biztonságos. Kapott hőmérséklet érzékelőt ami a túlmelegedéstől védi, van benne kimeneti- és bemeneti túlfeszültség-védelem, rövidzár-védelem, automatikus töltővédelem, túltöltés és kisülés elleni védelem, valamit kimeneti túláram-védelem. Nem is kell ezt mind értened, elég, ha tudod, hogy a Xiaomi mindent megtett azért, hogy se a külső akkumulátor, se a rákötött töltendő eszközök ne sérüljenek.

Xiaomi Ultra thin 10000mAh Mobile Power Bank 2 2

Az ultravékony, 9,9 milliméter vastag 5000 mAh kapacitásút itt találod: Xiaomi 5000mAh Mobile Power Bank

A még ultrább 5000 mAh-ás verziót, ami mindössze 8,65 milliméter vastag itt veheted meg: Xiaomi ZMI QB805 5000mAh 8.65mm QC2.0 Quick Charge Power Bank

Végül pedig itt találod az ultra vékony verzió 10 000 mAh kapacitású verzióját: Xiaomi Ultra-thin 10000mAh Mobile Power Bank 2


 

10. Xiaomi YDLYEJ03LM Bluetooth sport fülhallgató

A Xiaomi meglepően sok fej és fülhallgatóval árasztotta el a piacot. A legegyszerűbb néhány száz forintos vezetékes megoldástól a Bluetooth változatokon keresztül a sok tízezer forintos félprofi fejhallgatókig minden van a kínálatban. Ezeknek jószerivel egy közös jellemzőjük van, hogy a konkurenciánál olcsóbban kínálnak hasonló képességeket.

Xiaomi YDLYEJ03LM In ear Sports Earphone 1

A "könnyen" megjegyezhető YDLYEJ03LM nevű füles kimondottan a sportos életmódot kedvelőknek készült. Bluetooth kapcsolattal kell telefonunkkal összekötni, íyg sport közben nem zavar minket a vezeték. Teremsportoknál akár a táskában is maradhat a telefon, legalábbis, ha 10 méteren belül maradunk. Mivel nincs vezetékes kapcsolat kell az akkumulátor. A fülhallgatóban egy 260 mAh kapacitású darab került, ami ugyan kevésnek tűnik, de lássuk be, ez nem egy telefon, ez a csekély kapacitás 11 órán át képes zenével ellátni minket, vagy telefonálhatunk 10 órán keresztül, készenléti módban pedig 260 órát elketyeg. Szóval azt hiszem ez a kapacitás mindenre elég lesz!

Xiaomi YDLYEJ03LM In ear Sports Earphone 2

Mivel ez egy olcsó eszköz túl nagy elvásáraink nem lehetnek a minőség terén. Ezzel együtt a tapasztalatom azt mondatja velem, hogy még a teljesen átlagos membrános Xiaomi megoldások is normálisan szólnak, szóval arra, hogy például futás közben a fülünkben zümmögjön kedvenc zenénk bőven jó lesz.

Xiaomi YDLYEJ03LM In ear Sports Earphone 3

Ez a füles is 20 dollárba kerül, ahogy a cikk korábbi 20 dolláros termékeihez hasonlóan picivel 5000 forint feletti árat jelent. Ennek ellenére bőven az ajánlott körön belül marad.

Itt megtalálod: Xiaomi YDLYEJ03LM Bluetooth sport fülhallgató

Itt elolvashatod egy másik Xiaomi Bluetooth fülesről írt cikkünket: Xiaomi Wireless Sport Earbuds – egy majdnem tökéletes fülhallgató

Itt pedig találsz rengeteg Xiaomi fül- és fejhallgatót: Xiaomi fej- és fülhallgatók


 

Zárszó

Ahogy láthatjátok olcsó Xiaomi kütyükből továbbra sincs hiány. A konyhai eszközöktől a szerszámokon át a hátizsákig van minden, így ezek az olcsó cuccok tényleg jók lehetnek akár karácsonyi ajándéknak is, abban biztos vagyok, hogy akinek veszitek nem fog szomorkodni amiatt, hogy Xiaomi kütyüt kapott.

Ezeknél az olcsó termékeknél még Kínából történő rendelésnél sem kell vámot és ÁFA-t fizetni, de ne felejtsétek, több tételnél már belecsúszhattok a vámolandó zónába. Már csak emiatt is olvassátok el cikkünket amiben tanácsokat adunk ahhoz, hogy olcsón és lehetőség szerint vámmentesen vásárolj a távoli keletről is!


A cikket itt olvashatod: Így vásárolj a nagyobb kínai áruházakban

Ha szeretnéd kihasználni a kínai áruházak akcióit, akkor iratkozz fel kuponkódos hírlevelünkre, és minden nap postaládádban lesznek a legfrissebb kódok: Kuponkód hírlevél feliratkozás

Vagy keres kupont több ezer kínai akciót tartalmazó oldalunkon: Kínai kuponkereső

Szóljon hozzá!