Válassza az Oldal lehetőséget

100 dollár alatt a Lenovo K320t 4G okostelefon!

100 dollár alatt a Lenovo K320t 4G okostelefon!

Egyszerűen hibátlan, ha figyelembe vesszük az árát.

100 dollár alatt a Lenovo K320t 4G okostelefon!

 

Lenovo K320t 4G Phablet Global Version – 99,99 dollár

Nyilván ilyen árcédula mellett nem várható el korszakalkotó produktum, a Lenovo K320t a tisztes helytállásra törekszik. A Spreadtrum alapokon nyugvó négymagos rendszerchip az előbbieknek megfelelően 2,0 GB-nyi memóriával lett megtámogatva, a belső tárhely mérete pedig mindösszesen 16,0 GB-ra rúg – szerencsére bővíthető. A modern idők szele viszont már ezen a készüléken is erősen érződik, így kellően nagy, egészen pontosan 5,7 colos kijelzőt kapott (1440×720 pixel), mely ráadásul elnyújtott, azaz 18:9-es képarányú. Nem esünk hanyatt az Android 7.0 láttán, az viszont kicsit meglepett minket, hogy még ilyen árcédula mellett is belefért a duálkamera hátra (8 és 2 megapixeles érzékelők). A képrögzítést a LED-es villanó segíti, a biztonságot pedig az ujjlenyomat-olvasó hivatott fokozni. A külvilággal történő adatkapcsolat terén a következőkről érdemes említést tenni: 4G LTE hálózati modem, Wi-Fi, FM-rádió, Bluetooth és A-GPS. A gépezet kiszolgálását egy 3 000 milliamperes akkumulátorral oldották meg, ami kétségtelenül nem egy atomerőmű, de ilyen vas mellett még ez is elégséges. 

lenovo k320t mid

Összegezve azt kell mondanunk, a Lenovo K320t egy minden téren vállalható alsó kategóriás készüléknek tűnik. Mindenképpen előnyére írható a 81,4%-os kijelző/előlap arány és a 8 MP-es előlapi kamera is, azonkívül érdemes még azt is megjegyezni, hogy Dual-SIM-es, a belső tárhely pedig microSD formátumú memóriakártyával növelhető.

lenovo k320t

Őszintén szólva ordító hibát nem is tudunk említeni erről a telefonról, hiszen 100 dollár fele nem (igazán) várható el ettől több. A cucc leggyengébb pontja valószínűleg a négymagos rendszerchip, erről annyit sikerült kiderítenünk, hogy 30 500 pont körül teljesít az Antutu alatt – ez gyakorlatilag a papírforma. Szerintem háromra mindannyian hangosan kiáltsuk egyszerre: van élet a Xiaomon kívül is!


Nem vásároltál még külföldről? Ezt olvasd el: Így vásárolj a nagyobb kínai áruházakban

Ha szeretnéd kihasználni a kínai áruházak akcióit, akkor iratkozz fel kuponkódos hírlevelünkre, és minden nap postaládádban lesznek a legfrissebb kódok: Kuponkód hírlevél feliratkozás

Vagy keres kupont több ezer kínai akciót tartalmazó oldalunkon: Kínai kuponkereső