Válassza az Oldal lehetőséget

100 millió iPad-ot adott el eddig az Apple

Az Apple bejelentette, hogy eddig már több, mint 100 millió iPad-ot értékesített.
ipad100
Az Apple hivatalosan is bejelentette, hogy néhány évvel az iPad bemutatkozása után, két héttel ezelőtt sikerült eladni a 100 milliomodik iPad-et. A hivatalos tájékoztatón az is kiderült, hogy volt olyan időszak, amikor a táblagépből több fogyott, mint bármelyik neves gyártó számítógépéből. Ez mindenképp nagyon jó adat, még akkor is, ha azt is figyelembe vesszük, hogy néhány ügyfél egész biztos, hogy a Windows 8 megjelenésére vár. Minden bizonnyal az elkövetkezendő időszakban is szárnyalni fognak az iPad eladások, hiszen ha bemutatkozik a kisebb, és olcsóbb verzió, az egész biztos, hogy újabb vásárlókat fog hozni, akik eddig a magas ár miatt nem vásároltak. 
Forrás: engadget.com

A szerzőről