Válassza az Oldal lehetőséget

2015-re az IT-biztonság jelentheti a harmadik legnagyobb kockázatot a biztosítók számára

A termékfejlesztésben és a jobb ügyfélközpontúságban látják a legnagyobb növekedési lehetőséget a világ biztosítótársaságai – mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi iparági felmérése.It-security A jelentésből az is kitűnik, hogy a szektor számára továbbra is nagy kihívást jelentenek a mostani makrogazdasági trendek, valamint a szabályozói környezet. A biztosítók egyre több figyelmet fordítanak az IT-biztonságra is.

„A legfontosabb tíz kockázati tényezőt és lehetőséget felsorakoztató listából egyértelműen kitűnik, hogy a növekedés és a versenyképesség érdekében biztosítótársaságoknak továbbra is jelentős lépéseket kell tenniük. Optimalizálniuk kell a tőke- és eszközstratégiájukat, figyelniük kell az árversenyre, valamint a korábbinál is jobban meg kell felelniük a fogyasztói elvárásoknak. A változó piaci és szabályozói környezetben csak úgy lehetnek sikeresek, ha alkalmazzák a legújabb technikai megoldásokat és rugalmassá teszik az üzletmenet minden egyes pontját ” – mondta Seregdy Tamás, az EY Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások üzletágának igazgatója.

Az EY tanulmányából is egyértelműen kiderül, hogy a biztosítótársaságoknak az új gazdasági környezetben alacsonyabb nyereségre és szigorúbb szabályozói környezetre kell készülniük – tette hozzá.

A bankszektorból szerezhetnek tapasztalatot a magyar biztosítók

A magyar bankszektorban évek óta kiemelt téma és fejlesztési projektek tárgya az ügyféladatokból kinyerhető üzleti intelligencia, az ügyfélélmény és az ügyfélajánlatok célzottságának javítása, az ügyfélmegtartás növelése a lemorzsolódás előre jelzésével. Úgy gondoljuk, hogy a biztosítási szektornak célszerű lenne felhasználni az ezen banki projektek során felhalmozott tapasztalatokat – mondta Seregdy Tamás.

Termékfejlesztés és ügyfélközpontúság a középpontban

A lehetőségek listáján az első helyre sorolták a cégvezetők a terjesztés és a termékek fejlesztését. Ezt követi a minden korábbinál korrektebb ügyintézés, az ügyfél elégedettség és ügyfélbizalom megerősítése érdekében. A harmadik helyen jelenleg az értékesítés átalakítása szerepel, annak érdekében, hogy a cégek meg tudjanak felelni a változó fogyasztói elvárásoknak. Utóbbi kérdés súlyát mutatja, hogy a biztosítók szerint 2015-re ez lesz a legfontosabb növekedési lehetőség cégük számára.

A makrogazdasági trendek jelentik a legnagyobb kihívást – egyre nagyobb kockázat az IT-biztonság

A 65 ország iparági döntéshozóinak válaszai alapján a biztosítók számára a jelenlegi makrogazdasági trendek jelentik a legnagyobb kihívást. A lista második helyén a szabályozói környezet, a harmadikon az eurózóna pénzügyi-gazdasági válsága áll.

A cégek számára egyre nagyobb problémát jelentenek az adatbiztonsághoz és a cyberbűnözéshez kapcsolódó kérdések. A válaszadók szerint 2015-re az IT-biztonság jelentheti a harmadik legnagyobb kockázatot cégük számára.