Válassza az Oldal lehetőséget

30 év után is működőképes egy Apple IIe

30 év után is működőképes egy Apple IIe

Élő tanú és kellő bizonyíték is van rá.

30 év után is működőképes egy Apple IIe

 

Tündérmesébe illő történetről számolhatunk be, melynek főszereplője John Pfaff a New York-i Fordham jogi egyetem professzora. A szóban forgó úriember a szülői ház padlásán járva egy tökéletesen működő Apple IIe-re bukkant, ami így 30 esztendő után nem épp gyakori jelenség. Már ez önmagában erősen ritkaságszámba megy, de a hab a tortán az volt, amikor a professzor talált hozzá egy játékot (Adventureland, Scott Adams 1978-ban megjelent remekműve), amit a masina azon nyomban fel is ismert, majd betöltötte annak mentését – hangsúlyozzuk, mindez egy 30 éves számítógépnél! Pfaff ezt követően számos más címmel is próbálkozott (Millionware, Olympic Decathlon és a Neuromancer), saját állítása szerint ezekkel ismét 10 évesnek érezte magát.

apple gep mid

 

Elképzelni sem tudjuk, hogy a professzor mit élhetett át akkor, amikor megtalálta azt a levelet a gépen, melyet még az apja írt 1986-ban – ezen a ponton tudni kell, Pfaff apja majdnem pontosan egy évvel ezelőtt halt meg.

DzlmRgwWwAAcWaH

Az Apple IIe értékét jól jelzi, hogy az alapára közel 1 400 dollár volt (ez mai értékben kb. 3 500 zöldhasúnak felel meg), a monitor is szerény 2 000 dollárt kóstolt (ez pedig kb. 5 000 dollár), tehát nem kifejezetten tömegcikkről van szó.

A szenzációs esetről további részleteket itt olvashattok!

Forrás: techspot.com