Válassza az Oldal lehetőséget

30 ezer alatt a Zenez Gamer szék!

30 ezer alatt a Zenez Gamer szék!

Ennyire olcsón már legalább másfél éve nem tudunk gamer széket vásárolni.

30 ezer alatt a Zenez Gamer szék! 1

Valamikor 2 évvel ezelőtt vásároltam az első olcsó székemet, használom azóta is. Akkoriban, még 300 forintért vehettünk dollárt, és ilyen árfolyam mellett kerültek a székek 28-30 ezer forintba. Azután jött a forint leéértékelés, majd a nyersanaygok árának és a szállítási  díjaknak az emelkedése, ma pedig elmondhatjuk, hogy az egykor 30 ezer forint alatt megvehető székekért már kicsivel több, mint 40 ezer forintot kell adnunk.

30 ezer alatt a Zenez Gamer szék! 2

Ilyen előzmények után talán megértitek, hogy miért kaptam fel a fejem erre a Zenez székre, amit 26 ezer forintért dobnank utánunk.

30 ezer alatt a Zenez Gamer szék! 3

Az utóbbi években sok székkel ismerkedhettem meg, így nagyjából képben vagyok az alkatrészeket illetően. A Zenez székéről sok leírás nem áll rendelkezésre, de a képek alapján egy normális megoldást adnak. Egyedül a billentőmechanika nem látszik, minden más igen, így elmondható, ha valóban a képeken látható széket kapjuk, akkor egy tisztességes vázszerkezet, egy vastag, középkemény ülőpárna, és egy nem túl szoros combtámasz örvendeztet majd meg minket.

30 ezer alatt a Zenez Gamer szék! 4

A Zenez széke természetesen emelhető, billenthető egészen 170 fokig. A csillagláb műanyagnak tűnik, de ez nem jelent rosszat, az olcsóbb székek ilyenek, nem láttam még olyan lábat, ami eltört volna. Van deréktámasz és kapunk nyakpárnát is, állítható a karfa magassága is, szóval összességében minden funkció meg van, amire szükségünk lehet.

30 ezer alatt a Zenez Gamer szék! 5

A Zenez gamerszéket jelenleg fehér, kék, szürke, rózsaszín és piros színekben rendelhetjük meg német raktárból. Az ára a mai napon a A9641A778602 kuponkóddal 26 600 forint, a szállítás 1169 forintba kerül.

Zenez gamerszék

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.

BulgarianChinese (Simplified)CroatianCzechDanishEnglishFrenchGermanHungarianItalianPolishRomanianRussianSerbianSlovakSlovenianSpanish