Válassza az Oldal lehetőséget

A digitális otthon ABIT módra tálalva

Mit is takar a digitális otthon víziója a köztudatban? Többnyire azt, hogy mindent egy helyről, mondjuk a karosszékben ülve, egyetlen gombnyomással intézhessünk el. Az ABIT ennek fényében alkotta meg azt az eszközt, amely segítségével talán közelebb kerülhetünk ehhez a jövőképhez.

Érdekes terméket mutatott be az ABIT az idei Computex 2005 kiállításon. Az RM-11 névre hallgató univerzális távirányító valóban elhozza otthonunkba a digitális jövő képét. Bár üröm az örömben, hogy csak bizonyos µGuru alaplapok vannak felkészítve a fogadására. Az ABIT azonban a „harmadik szem” kiegészítőhöz hasonlóan több lapjához is kívánja mellékelni a későbbiekben.

Hogy mitől is érdekes? Nos attól, hogy hatalmas érintőkijelzője van, amelyen szinte minden információt megtalálhatunk a gépünk aktuális működéséről, a hőmérsékleti adatoktól a hűtőventilátorok forgási sebességéig. De nem csak információkat láthatunk, hanem befolyásolhatjuk azok értékeit is! Vagyis távirányítóval állíthatjuk be röptében például az aktuális FSB-sebességet, vagy a feszültségértékeket, esetleg alaplapi BIOS-t frissíthetünk. Mondjuk elképzelhető, mit eredményez ez egy laikus felhasználó kezében, aki valószínűleg egy hét után vinné vissza az eladó bolt szervizébe a gépét, mert ő csak halkítani akart a gépen, és azóta fagy…

A digitális otthon ABIT módra tálalva

A másik pozitívum, hogy a gépen kívül vezérelhetünk vele mindent, ami távirányítható, hiszen univerzális tanítható eszközként is funkcionál. Lehet TV vagy DVD-lejátszó, mindent „megeszik”. Természetesen megfelelő platform szükséges a működtetéséhez, így csak a Microsoft Windows XP Media Center Edition alkalmas erre a célra, miután telepítettük az eszköz saját illesztőprogramját. 

A szerzőről

Kuponok

Womier 21 key K21 Pad Mechanical Keyboard 20% Numpad PCB CASE Hot Swappable Switch Support Lighting Effects With RGB Switch Led

Womier 21 key K21 Pad Mechanical Keyboard 20% Numpad PCB CASE Hot Swappable Switch Support Lighting Effects With RGB Switch Led

BGa6633c
ANENG 681 Rechargable Digital Professional Multimeter Non-contact Voltage Tester AC/DC Voltage Meter Touch Screen Current Tester

ANENG 681 Rechargable Digital Professional Multimeter Non-contact Voltage Tester AC/DC Voltage Meter Touch Screen Current Tester

BGc5304b
Womier K98 Wired Hotswap RGB Mechanical Keyboard 96% Layout Gateron Mechanical Switch Pudding Acrylic for Mac Windows Gamer

Womier K98 Wired Hotswap RGB Mechanical Keyboard 96% Layout Gateron Mechanical Switch Pudding Acrylic for Mac Windows Gamer

BG23f9f0

banner