Válassza az Oldal lehetőséget

Közel a megállapodás a Google és a Mozilla között

Közel a megállapodás a Google és a Mozilla között

Közel a megállapodás a Google és a Mozilla közöttNemrég megírtuk, hogy Mozilla Foundation és a Google között létrejött szerződés november végén lejárt és a felek egyelőre nem kötöttek új megállapodást. Most újabb fejlemények történtek.

A csend most megtört és az érintett felek reagáltak a felmerült kérdésre. Az alapítvány szerint a tárgyalások továbbra is folynak és mint nyilatkozatukban elhangzott “a keresésekre vonatkozó partnerkapcsolat a Google-lel továbbra is pozitív mindkettőnk számára”.

Can-Mozilla-survive-without-Google
Most úgy tűnik, hogy a helyzet már nem ennyire tragikus.

A tárgyalt szerződés egy három éves periódus végét jelenti, ezért ennek újratárgyalása történik. Ezen tárgyalásokban nem mellékes, hogy a Chrome jelentős sikereket ért el a böngészőpiacon, mindezek mellett nem szabad elfelejteni, hogy a keresőpiac és a böngészőfejlesztés két különböző üzletág a Google-nél, ezért mindenképpen valamilyen megállapodás várható a két cég között. Remélhetőleg erre még pár csak napot kell várnunk.

Forrás: Mozilla Magyarország