Válassza az Oldal lehetőséget

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA)

Ha valamiben nem, akkor ebben az évben ASUS net-notebookokból nem szenvedünk hiányt. Most ismét hordozható gépek érkeztek a gyártótól, ráadásul mindjárt három! Következő cikkünket amolyan folytatásnak, az ASUS termékpalettájának kibővítésének tekinthetjük, mert lesz pár ismerős, már említett dolog, de persze nem maradnak ki az újdonságok sem. Az új csapat 1:2-es felállásban készül a harcokra, ami annyit jelent hogy egy netbookkal és két notebookkal fogunk foglalkozni.

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 1 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 2

ASUS Eee PC 1101HA

Jéé, hát ezt már láttuk! — Mondhatnánk. Azonban ez csak részben van így, és habár külsőre valóban nagyon ismerős a termék (elvégre ő is egy Seashell), van egy nagyon fontos változás: Nagyobb. A netbookok az utóbbi időben (ebbe természetesen beletartozik az összes Eee PC is) jelentős változásokon mentek keresztül a dizájnt és a méretet illetően (a hardverről sajnos ez már nem mondató el, talán majd az ION változtat a beidegződéseken). Emlékezzünk csak vissza, anno 7″-ról indultunk el a parányi gépekkel, melyek mára lassan a 11,6″-t elérvén a subnotik határát súrolgatják. Feltehetjük a kérdés, hogy vajon ez jól van-e így, de felesleges, mert szerintünk a válasz egyértelműen igen. Sokan azt mondják, a mostani gépek már nem azok, amire az Eee PC, illetve netbook ki lett találva. Nos, ebben lehet igazság, azonban abból aligha lehet probléma, ha a kínálat nagyobb. Az újabb és nagyobb gépek lejjebb nyomhatják a régebbi és kisebb darabok árait, a széles választéknak köszönhetően pedig mindenki megtalálhatja magának azt, amire szüksége van.

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 3 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 4

Habár a 11,6″-os kijelző újfent növeli a termék méretét és tömegét (ezek ugyebár negatívumok), azért pozitív következményeket is magával hoz. Egyrészt a nagyobb és részletesebb (az 1101HA LED háttérvilágítású kijelzője 1366 × 768, HD ready felbontású, ez a részletesség eddig csak a jóval nagyobb méretekre volt jellemző), többet és jobban látunk, nőhet a billentyűzet mérete is, amely így jóval könnyebben használható. Ő lenne tehát az 1101HA Seashell, vizsgáljuk is meg közelebbről!

A kisebbik Seashellhez képest — 1008HA — a szélessége 24 mm-rel nőtt meg, míg a magasság 18 mm-rel nagyobb. A vastagsághatárok 25,9 – 36,5 -ről 21,8 – 36,2-re módosultak, tehát az új gép vékonyabb lett. Változtattak néhány kritikával illetett ponton, mint például a takarólemez mögé bújtatott csatlakozók, ennél a gépnél már újra minden szabadon van, így (ha kicsit túldramatizáljuk a dolgot) sérülékenyebb, viszont gyorsabban elérhető.

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 5 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 6

A külső borítás ugyanaz a szép, fehér műanyag, az ujjlenyomatok ezen a színen alig látszanak meg. A belső kialakítás is megegyezik a kisebbik Seashellnél látottakkal, ami feltűnhet az az, hogy a kijelző melletti műanyag keret a nagyobb méret miatt összement. A billentyűzet elrendezése néhány ponton megváltozott, és kis mértékben talán a mérete is megnőtt. Már az előző modelleknél sem volt igazán gond a használathatósággal, úgyhogy ezt jelen esetben is el tudjuk mondani. Változás, hogy a gép információs LED-jei fentről lekerültek a netbook jobb alsó sarkába, ha dolguk akad, kék színben pompáznak.

A felettük lévő matrica eszünkbe juttat néhány fontosabb paramétert, melyek a kijelző mérete és felbontása, a 170 GB-os adattár (160 GB HDD + 10 GB Eee Storage), az ergonómikus klaviatúrafelépítés, az N-es WiFi, illetve a nem kevesebb, mint 9,5 órás üzemidőt ígérő akkumulátor. A megszokott Intel Atom logó és a Win XP-s matrica a bal sarokban kelleti magát. A tapipad és az ezüstös billentyű nem változott, kialakítása és jellemzői megegyeznek a kistesóéval.

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 7 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 8

Vessünk egy gyors pillantást az 1101HA oldalaira!

Nem lehet azt mondani, hogy a gépecske túlzsúfolt lenne, jobboldalt a hálózati csatlakozót, két USB-t, a fejhallgató-kimenetet, a mikrofonbemenetet, illetve a kártyaolvasó nyílását találjuk, míg a baloldal a tápcsatlakozót, a VGA-kimenetet, egy további USB-t, a Kensington-zárat és egy csinos szellőzőrácsot tartalmaz.

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 9 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 10

A netbook alján háromszor aláhúzandó módosítás az akkumulátor. Nem (csak) azért, mert nagyon hosszú ideig képes ellátni a gazdáját energiával, hanem mert az 1008HA-nál látott fix, nem kivehető megoldással ellentétben itt egy könnyed mozdulattal eltávolítható az akksi. Az alatta lévő apró ajtó mögött az egy szem memóriamodul árválkodik, a hátlap alsó szegmensét a szellőzési felületek uralják.

Specifikáció:

Operációs rendszer: Windows XP Home
Kijelző:11,6″ LED háttérvilágítású WXGA képernyő (1366×768)
Processzor + lapkakészlet: Intel® Atom™ Z520 (US15W) + Intel Poulsbo SCH
Memória:1GB DDR2 SO-DIMM
Vezetéknélküli hálózatok: WLAN 802.11b/g/n @2.4GHz
Bluetooth2.1 + EDR
Hybrid Storage:160GB HDD (Hitachi HTS543216L9SA00 160GB, 5400 RPM SATA2)
10GB Eee Storage
Kamera:1,3 megapixel
Audio:Hi-Definition Audio CODEC
Stereo hangszórók
Input / Output:1 × VGA csatlakozó
3 × USB 2.0
1 × LAN RJ-45
2 × Audio Jack (fejhallgató / mikrofon)
Kártyaolvasó: MMC/ SD(SDHC)
Akkumulátor:9,5 óra, 6 cellás 48Wh Li-ion akkumulátor
11 óra, 6 cellás 63Wh Li-ion akkumulátor
Méretek:286 mm (Szé.) × 196 mm (Mé.) × 21,8 mm ~ 36,2 mm (Ma.)
Tömeg:1,38 Kg (6 cellás akkumulátorral)
Színválaszték:Crystal Black, Pearl White, Royal Blue, Rose Pink

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 11

Az alcímben azt írtuk, “egyet előre, egyet hátra”. Az előrelépés alatt a kijelzőt értjük, hátralépés alatt viszont a hardvert. Míg a kisebbik Seashellben az Intel Atom N280 látta el a központi feladatokat 1,66 GHz-es órajelével és 667 MHz-es rendszerbuszával Intel 945GSE lapkakészlet társaságában, addig a 1101HA-ban az Atom Z530 dolgozik, 1,33 GHz-es órajellel, 533 MHz-es FSB-vel. Megjegyzendő, hogy legalább mindkét típus alkalmazza a Hyper-Threading technológiát. Mindkét gépben 1 GB-nyi 533 MHz-es DDR2 modul teljesít szolgálatot annyi különbséggel, hogy az 1101HA-nak jobb a késleltetése. Ezen információk ismeretében tekintsük meg a memóriával kapcsolatos műveletek eredményeit! Érdekességképpen feltüntetjük az 1005DN adatait is, így három Eee PC összehasonlítására van lehetőségünk.

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 12 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 13 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 14

1101HA, 1008HA és 1004DN

További szomorúságra adhat okot, hogy a Z530 mellé az Intel Poulsbo SCH-t társították, mely GMA 500 grafikus vezérlőt tartalmaz, amely továbbra sem jobb a GMA 950-nél. Íme néhány mérés a Cinebench R10, az Everest, a WinRAR és a Super PI közreműködésével, szintén három résztvevővel.

Eee PC 1101HA

Eee PC 1008HA

Eee PC 1004DN

Everest CPU Queen

3150

3941

3919

Everest CPU PhotoWorxx

1882

2183

2461

Everest FPU Julia

653

809

811

CineBench R10 – GPU

29

284

282

CineBench R10 – CPU/ CPU × 2

456/698

569/880

554/852

WinRAR 3.71 (kB/s)

295

376

377

SuperPI 1M

1:52

1:29

1:27

Végezetül következzenek a HDD-vel kapcsolatos mérések (Everest Read Test Suite):

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 15 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 16 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 17

1101HA, 1008HA és 1004DN

A stabilitás és a melegedés vizsgálatához elindítottunk az Everest terhelőalkalmazását, ahol a CPU hőmérsékletét figyeltük meg. Az terheletlen állapotban 50 °C-os Atom a terhelt tizedik perc végére 67 °C-ra melegedett, mely szerintünk megnyugtató és jó eredmény.

Adósak vagyunk még egy fontos információval, ez pedig az akkumulátor üzemideje. Habár a gép matricáján 9,5 órás “készenlét” szerepel (ez a kisebbik, 6 cellés, 48 Wh-s akksihoz tartozó érték), ezt sajnos a munkaidő rövidsége miatt nem tudtuk kivizsgálni. Megnéztük viszont, mi történik akkor, hogy az Eee PC elindítjuk a már bejáratott Rescue Me sorozat egy részét a megszokott DivX minőségben. Nos, az eredmény tüzijátékra és petárdázásra érdemes, ugyanis néhány perccel átlépte a szinte hihetetlen 6 órát! Ennek fényében netezgetéssel nem is olyan nehéz elképzelni azt a 9,5 órát!

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 18

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 19