Válassza az Oldal lehetőséget

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA)

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 1

A három hordozható gép közül az UX30 az, mely nem lesz ismerős korábbi cikkeinkből, bár — mivel U-szériás notiról van szó — néhány kisebb külsőség nem lesz idegen. A notebook a méretéből adódóan igen speciális kategóriát képvisel, ugyanis az LCD átmérője 13,3″. Ez a kicsi és nagyon vékony gép amolyan hidat képez a 11,6-os Eee PC és az U80V között. Előbbinél picit nagyobb de jóval erősebb is, míg utóbbinál kisebb és könnyebb, viszont gyengébb. Természetesen nem maradnak el majd a tesztek sem, de először vizsgáljuk meg a gépecskét közelebbről!

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 2 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 3

Hozzánk az ezüst színű változat érkezett, és miután kiszabadítottuk fogságából, már összecsukott állapotban is megfogta az embert. A fedlap nagyon szép, szálcsiszolt alumínium hatású, rajta a megszokott ASUS logóval. Miután felnyitjuk, kicsit változik a helyzet, a billentyűzet és a kijelzőt körülölelő keret fekete, az érintőpad sávja — és maga a pad is — az előbb látott ezüstösségben pompázik. Néhány sorral feljebb jeleztük, hogy 1-1 dolog ismerős lehet, ilyen például a klaviatúra. Bár fehér háttérvilágításról ezúttal nincs szó, a gombok formái és a kialakítás az U50VG és az U80V stílusát követi.

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 4 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 5

Nem úgy mint a touchpad, mely a környezetével megegyező színe és az érdesítettsége miatt a Seashellnél látott megoldásra hasonít. Jobbra mellé tapasztották fel az informáló matricát, melyen három nagyobb érdekességet fedezhetünk fel. Az első az alkalmazott CPU. Az ASUS a kisebb fogyasztás (és így az üzemidő kitolása) miatt a Pentium SU 2700-et választotta, mely egy egymagos modell. A következő a már említett panel, mely egy 13,3″-os, LED háttérvilágítású LCD. A harmadik pedig az, hogy nem találunk benne optikai meghajtót, mely bizony fájó pont lehet, dehát a karcsúságnak ára van. Az információs LED-ek felkerültek a jobb sarokba a bekapcsológomb mellé. A kijelző keretének alját az ASUS felirat díszíti, felül a webkamerával nézhetünk farkasszemet.

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 6 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 7

Nézzük miket rejtenek az UX30 oldalai!

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 8 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 9

A jobbik nem sokat. Először is kell mondanunk, hogy az 1008HA Seashellhez hasonlóan itt is műanyag takarólemezek mögé rejtették a csatlakozókat. Összeképileg szép, kérdés hogy a felhasználó számára mennyire praktikus. Visszatérve: ezen az oldalon az ajtó mögött csupán két darab USB-t és egy fejhallgató-kimenetet találunk.

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 10 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 11

A bal oldal már gazdagabb, felül — a szellőzőrács mellett – helyezték el a tápcsatlakozók, melyet legalább nem rejtettek el, bármikor szabadon elérhető. A rács alatti hosszú ajtó mögé egy speciális átalakító alkalmazásával kiépíthető D-Sub VGA kimenetet, egy HDMI-t, a LAN csatit és egy tovább USB-t rejtettek. A gép hátulja üres, a kártyaolvasót viszont előre helyezték. Az akkumulátor fix, nem cserélhető, a gép aljába építették.

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 12 A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 13

Korábban említettük, hogy az UX30 hardverileg egy felemás jószág. Egy netbooknál jóval ütőképesebb, de azért erőgépnek nem nevezhetjük.

Specifikáció:

CPU + lapkakészlet: Intel Pentium SU2700 1,3 GHz (Core 2 Solo) + Intel Cantiga GS45
Operációs rendszer: Windows Vista Home Premium
Windows Vista Home Basic
Memória:2 ×1 GB kétcsatornás DDR2 800 MHz SDRAM (max 8 GB)
Kijelző:13,3″ LCD háttérvilágítású WXGA képernyő (1366×768)
Grafika:Integrált Intel GMA X4500MHD
Merevlemez:2,5″ 9,5 mm Seagate Momentus 5400.6 250 GB SATA (ST9250315AS) (további méretek: 320, 500 GB)
Kártyaolvasó:2 in 1 ( SD, MMC )
Kamera:1,3 megapixel
Fax/Modem/LAN/WLAN:Integrált Intel High Definition Audio chip (Azalia), MDC fax/modem és 10/100/1000 BaseT
Integrált 802.11 b/g/n WiFi
Beépített Bluetooth V2.1+EDR
LED indikátorok: HDD
Power-on/alvás
Akkutöltés/feltöltött/alacsony
Caps lock
Bekapcsolt WiFi
Csatolók:1 x fejhallgató
3 x USB 2.0 port
1 x RJ45 LAN
1 x HDMI
1 x VGA (VGA–>D-sub 15-tűs adapter)
Gyorsbillentyűk:

Fn+F1 Alvás
Fn+F2 WLAN
Fn+F3 Billentyűzetvilágítás le
Fn+F4 Billentyűzetvilágítás fel
Fn+F5 Fényerő le
Fn+F6 Fényerő fel
Fn+F7 LCD be/ki
Fn+F8 LCD/CRT váltás
Fn+F9 TouchPad zár
Fn+F10 Hangerő be/némítás
Fn+F11 Hangerő le
Fn+F12 Hangerő up
Fn+Ins Numerikus billentyűzet be/ki
Fn+Num Lk: Scroll Lock be/ki
Fn+Del Scroll Lock be/ki
Fn+Space Profilváltás
Fn+V: Life Frame
Fn+^: Stop
Fn+ˇ: Play/Pause
Fn+ ‹:Előző track
Fn+ ›:Következő track

Audio:Altec Lansing hangszórók
SRS Premium Sound
Billentyűzet:18 mm
Akkumulátor:Polimer 3 cellás 3250 mAh
AC Adapter:Output: 19 V DC, 3.42 A, 40W
Input: 100~240 V AC, 50/60 Hz univerzális
3/ 2 tűs
Méretek és tömeg: 32,2 × 22,2 × 0,68 ~ 1,96 cm (Szé. x Mé. x Ma.)
1,39 kg (akksival együtt)
Biztonság:BIOS Booting / HDD User Password Protection és security lock
Kensington-zár
Kellékek:Optikai egér
Szoftver:ASUS DVD 6-in-1
ASUS segédeszközök: ASUS SmartLogon
Asus Power4Gear eXtreme
Asus Live Update
ASUS Life Frame 3
ASUS Express Gate
Garancia és segítségnyújtás: 2 éves globális garancia
1 év az akkumulátorra
On-line problémamegoldás weben keresztül (BIOS,meghajtófrissítés)
OS (Microsoft Windows Vista) telepítés/törlés segítségnyújtás
Mellékelt szoftvere telepítés/törlés segítségnyújtás
ASUS szoftvertámogatás

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 14

Az Everest 5.00.1650 bajban is volt a Pentium felismerésével (azért a régiebbi verziót használtuk, hogy a mérések összevethetőek legyenek a korábbi eredményekkel), a lényeg hogy a CPU órajele 1,3 GHz, másodszintű gyorsítótárának mérete 2 MB, FSB-je 800 MHz-es, 45 nm-es gyártástechnológiával készül, és tipikus fogyasztása 10 W. A tesztprogramok általában Core 2 Soloként ismerik fel. Az ASUS mérnökei a GS45 lapkakészletet választották a központi egység mellé, mely Intel GMA 4500MHD integrált grafikus vezérlőt tartalmaz, amely még mindig nem ér fel egy dedikált megoldással, de fényévekkel jobb, mint az Eee PC-kben teljesítő modellek. A rendszermemória mennyisége 2 GB, órajele 800 MHz, késleltetési értékei 6-6-6-18. Természetesen az UX30-on is elvégeztük a szokásos méréseket, de mivel igazságos ellenfelet nem tudtunk kiállítani vele szemben, így egyedül fog szerepelni a táblázatban, illetve a képernyőmentéseken. Mindenesetre érdekességképpen össze lehet őt vetni az előző oldalakon taglalt netbookok és notebook mérési eredményeivel.

Memóriakezelés:

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 15

Everest, Cinebench R10, Winrar, Super PI:

ASUS UX30
Everest CPU Queen

2732

Everest CPU PhotoWorxx

3480

Everest FPU Julia

1195

CineBench R10 – GPU

549

CineBench R10 – CPU/2×CPU

1237/ –

WinRAR 3.71

430 kB/s

SuperPI 1M

39 sec

HDD, Everest Read Test Suite:

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 16

Kíváncsiak voltunk, vajon az egymagos, alacsony fogyasztású Petnium hogyan viselkedik melegedés terén. A terheletlen, 48 °C-os hőmérséklet kicsit meglepett az U80V 45 °C-hoz képest, terhelés alatt viszont a Pentium csak 62 °C-ig hevült fel.

Az üzemidő tekintetében az SU2700 miatt bizakodóak voltunk, a 2 óra 32 perces folyamatos filmnézés azonban kissé csalódást okozott. Az eredmény semmiképp sem nevezhető tragikusnak, de mi picit többet vártunk, viszont:

A gyártótól azokat az információkat kaptuk, hogy hazánkban az UX30 az SU2700-as CPU-hoz képest jóval erősebb, Core 2 Duo ULV processzorokkal lesz kapható. Az akkumulátor üzemideje 4,5 óra körül fog alakulni (a nálunk járt példány korai mintadarab, ezzel lehet magyarázni a viszonylag alacsony üzemidőt).

A kicsi (U80V), a kisebb (UX30) és a legkisebb (1101HA) 17