Válassza az Oldal lehetőséget

A kiszivárgott Motorola RAZR 2 specifikációk kiábrándítóak

A kiszivárgott Motorola RAZR 2 specifikációk kiábrándítóak
Tavaly már egyszer pofára estünk a hamvaiból újraéledt Motorola RAZR miatt.

A kiszivárgott Motorola RAZR 2 specifikációk kiábrándítóak

Akik ismerték az eredeti RAZR-t, azoknak a Motorola bejelentése a kagylótelefon felélesztéséről igazi időutazással ért fel. Túlzás nélkül mondhatjuk, imádtuk az eredetit annak idején, bár akkor sem volt olcsó.

A hajlítható kijelzők megjelenése megadat a cégnek a lehetőséget, hogy egy ütős, a hagyományos kjelzőméretű telefonokkal vetekedő, ugyanakkor összecsukva apró készüléket tegyen le az asztalra. Ez lényegében meg is valósult, csak éppen a tervezettnél jóval később, és a vártnál jóval gyengébb hardverrel. A piacradobást azt sem segítette, hogy időközben a Samsung is elkészítette a maga variánsát a Z Flip személyében, és ez minden szempontból jobb lett, mint az új RAZR.

Időközben a Motorola elkezdett a második verzión dolgozni, ennek a specifikációi szivárogtak most ki. A „smith” kódnévvel és „XT2071-4” modellszámmal büszkélkedő új mobil, a jelenlegi hírek szerint ismét nem fogja megváltani a világot. A központi egységnek választott Snapdragon 765 jóval erősebb, mint a tavalyi SP710, de még így sem éri el a Samsung tavalyi telefonjában dolgozó SP855+ teljesítményét. A beépített memória 8- míg a háttértár 256 GB-os lesz.

A kiszivárgott Motorola RAZR 2 specifikációk kiábrándítóak 1

Az új telefon az új lapkakészletnek hála már támogatni fogja az 5G technológiát, már csak emiatt is emelni kellett az akkumulátor kapacitását. A probléma az, hogy a tavalyi 2510 helyet tmost is csak egy 2845 mAh kapacitásút kapunk, és tudva, hogy már a tavalyival is szenvedős volt egy napot töltés nélkül kihúzni, várhatóan ez az új készülékkel sem fog változni. Ismét érdemes megemlíteni, hogy a tavaly kiadott Samsung Z Flipben már 3300 mAh kapacitású egység volt.

Kamerák terén sem kapunk túl sokat. A hátlapon mindössze egy 48 megás  ISOCELL Bright GM1 érzékelő dolgozik majd. Jó hír viszont, hogy az előd 5 megás szelfikameráját egy 20 megásra cserélik.

Ha most azt mondjátok, hogy ez nem is olyan rossz, akkor azzal a rossz hírrel kell elkeserítenem Titeket, hogy a telefon szeptember előtt nem kerül piacra, vagyis addig még “elavultabbá” válik majd. Arról nem is szóljunk, hogy az elődért is közel 1500 dollárt kértek, és a kettes verzió esetén sem számíthatunk könnyítésre, sőt. Szóval ennyi pénzért azért kicsit többet várnánk, bár tény, hogy az összehajtható kagylódizájn és a jól csengő RAZR név még mindig sokakat vásárlásra csábít majd.

További mobiltelefonhírek oldalunkon

 

Forrás: link1

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.