Válassza az Oldal lehetőséget

A Sony bemutatta a PS3-hoz készült új vezérlőjét

Mondhatjuk ideje volt. A Wii óriási sikere nem a grafikának, nem is a gép erejének, hanem a vezérlésnek volt köszönhető. Most itt a Sony megoldása, mely kísértetiesen hasonlít a Wii vezérlőjéhez.

 

Az új eszköz bevezetésével kapcsolatban több kérdés is felmerül bennünk. Az első, hogy nem késett-e el a Sony, hiszen a Wii már évek óta a piacon van a hasonló megoldással. Ráadásként a Microsoft idén bemutatja a Project Natalt, mely véleményünk szerint fényévekkel előzi a Wii-t, és most már a Sony megoldását, hiszen képes mindenféle kézben tartott vezérlő nélkül is működni.

Aki nem tudná, a Project Natal egy teljesen új fajta megközelítéssel készül. A vezérlő egységben két kamera és egy nagyérzékenységű mikrofon kap helyet. Képes lesz a felhasználót arcról és hangról is felismerni, azonosítani. Képes lesz a felhasználó mozdulatait kielemezni, így figyelni fogja a teljes test mozdulatait.

A Sony bemutatta a PS3-hoz készült új vezérlőjétA Sony bemutatta a PS3-hoz készült új vezérlőjét

Ezzel szemben a Sony megoldása — legalábbis első ránézésre — semmi újat nem mutat a Wii-hez képest. Igaz ugyanakkor, hogy az érzékelés több módon történik. A vezérlő egyik fele Bluetooth kapcsolaton kommunikál a géppel, míg másik felét a konzolhoz kapható kamera “figyeli”. A neten fellelhető videók kapcsán egy kérdés merült fel bennünk, még pedig az, hogy mennyire lesz zavaró a sötét szobában egy világító gömbbel hadonászni. A videók szerint a gömb fényereje elég magas, így látatlanban azt gondolhatjuk, hogy jól kisüti majd a szemünket. Persze ne legyen igazunk.

A konzolok és az új vezérlő kapcsán a következő kérdés, hogy mi lesz ezután a Wii-vel. A konzol eladásai már most is leszálló ágban vannak, a Sony új vezérlőjének megjelenése után pedig semmi sem szól a megvásárlása mellett, hiszen jóval erősebb hardvert, jóval szebb grafikát kapunk a Sony konzolja által. A Wii ugyan olcsóbb volt mint a PS3, ám nem annyival, hogy ezek után érdemes legyen megvenni. Ezen a problémán csak egy drasztikus árkorrekció segíthet.

Ugyan akkor nem kell nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, a Project Natal megjelenésekor a Microsoft konzolja olyan előnybe kerül a riválisokkal szemben, aminek behozása évekbe telhet, főleg úgy, hogy ismerjük a Sony reakcióidejét.

A sok fejtegetés után egy dologgal vagyunk még adósak, az árral. A friss hírek szerint a Sony vezérlője 100 dollár magasságban kerül a boltok polcaira.

A szerzőről