Válassza az Oldal lehetőséget

A Windows XP „halálának” napja: október 22.

A koros operációs rendszert még mindig nagyon sokan használják, beleértve a Netbook tulajdonosokat is.

 

Windows XP operációs rendszer 2001-ben látta meg a napvilágot, azóta számtalan javítás és foltozás került bele. Annak ellenére, hogy már 9 éves még mindig sok gépen megtalálni. A Netbook-ok igencsak segítik a koros rendszer életben tartását. Október 22-én azonban mindennek vége, ugyanis a Microsoft ettől az időponttól kezdve már nem fogja árusítani az igencsak öreg operációs rendszert. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a különböző gyártók se rakhatnak ilyen rendszert a számítógépeikre.

A Windows XP „halálának” napja október 22.
Lassacskán már csak az emlékeinkben fog élni.

Ezek ellenére még mindig nem fog teljesen eltűnni, ugyanis az SP3 csomagot tartalmazó rendszerek 2014-ig fognak kapni frissítéseket, vagyis a 2001-ben megjelent Windows XP támogatása megjelenése után 13 évvel fog megszűnni. Ekkorra talán már a Windows 7 utódja, azaz a Windows XP „ükunokája” is a boltok polcain lesz.

A szerzőről

Kuponok

Mini Microscope Handheld LED Light Portable Microscope 60X-120X Magnification Educational Science Toy for Exploration and Learning

Mini Microscope Handheld LED Light Portable Microscope 60X-120X Magnification Educational Science Toy for Exploration and Learning

BGf9fbb9
2Pcs HABOTEST HT681 Thermometer Hygrometer Weather Station Mini Thermometer Living Room LCD Digital Temperature Humidity Meter

2Pcs HABOTEST HT681 Thermometer Hygrometer Weather Station Mini Thermometer Living Room LCD Digital Temperature Humidity Meter

BG41e1fd
[EU DIRECT] CMACEWHEEL RX20 MAX Electric Bike Oil Brake Version 48V 17AH 750W*2 Dual Motor 20*4.0Inch Electric Bike 70KM Mileage Range Max Load 150KG

[EU DIRECT] CMACEWHEEL RX20 MAX Electric Bike Oil Brake Version 48V 17AH 750W*2 Dual Motor 20*4.0Inch Electric Bike 70KM Mileage Range Max Load 150KG

BGef85c6

banner