Válassza az Oldal lehetőséget

Átfogó statisztikával állt elő a Backblaze

Átfogó statisztikával állt elő a Backblaze

A negyedéves számok mellett egy sokkalta tágabb adathalmazt is kaptunk. 

Átfogó statisztikával állt elő a Backblaze

A látottak értelmezéséhez fontos tudni, hogy bizonyos modellek nem jelennek meg az összesítésben, mert ezek a típusok olyan csekély számban voltak használatban (45-nél kevesebb), hogy abból nem lehet érdemi következtetéseket levonni – a legtöbb esetben ez a fő ok. A Backblaze ezzel próbálja megakadályozni a statisztika torzulását, ugyanakkor megjegyzik, hogy esetenként így is egyedi elbírálással kell mérlegelni az infókat. Ebbe a körbe tartoznak az olyan esetek, ahol egy bizonyos típusból kevés darab állt rendelkezésre, esetleg azok üzemideje sem igazán mérvadó. 

Az első negyedévben 98 188 meghajtót monitoroztak – ezek csak adattárolásra voltak használva. Az átlagos meghibásodási ráta 1,2% volt, ami jobb, mint az ezt megelőző negyedévben volt (1,6%). 

backblaze hdd statok q1

A lenti képen látható statisztikák hosszú évek alatt gyűltek össze. A pontos időt csak hozzávetőlegesen tudjuk, mert a különböző modellek más és más időpontban kerültek beszerelésre. Itt is elég megnyugtató a hibaszázalék: 1,84%, ami valamelyest jobb, mint 2017 végén volt.

lifetime hdd hibastat

Végül jöjjön néhány érdekesség:
  • A SMART adatok mérete eléri a 26 GB-ot. 
  • A Backblaze statisztikáit felhasználhatjuk a saját kutatásainkhoz. Ehhez természetesen a hivatalos oldalon kell keresgélni. 
  • 5 új SMART attribútum jelent meg az SSD-kkel kapcsolatban. Igen, a Backblaze kísérleti jelleggel 10 darab Samsung 850 EVO meghajtót vetett be rendszerindításra. 
  • Az első héliumos HDD a 8 TB-os HGST volt 2015 második negyedévében. 

Forrás: Backblaze