Válassza az Oldal lehetőséget

Az Acer mert nagyot álmodni

Az IT világ legnagyobb hírei közé tartozik, hogy az Acer igen tekintélyes ajánlattal bejelentkezett a Gateway részvények többségi hányadáért.

A Gateway a negyedik legnagyobb PC gyártó az Amerikai Egyesül Államokban, melynek megszerzésére mintegy 710 millió -részvényenként 1,90- dollárt kíván fordítani az Acer, a tárgyalások körülbelül 2007 decemberére fejeződhetnek be. Az összefonódással mindkét fél jól jár, mondták a két cég sajtósai.
Az Acer számára ez egy kiváló stratégiai lépés arra, hogy megerősítse pozícióját a tengerentúli piacon, és világviszonylatban is biztosabbá tegye helyét az első három PC gyártó között. A Gateway vezetősége, pedig azért örül, mert így a cégük nevét megismerhetik az európai és az ázsiai piacon is, ugyanis nem fúzióról csak egy összekapcsolódásról van szó, tehát a jelenlegi állás szerint nem lesz változás a cég nevében, pusztán a részvények kerülnek más kézbe, na meg a vezetőség más székbe.

Az Acer mert nagyot álmodni
Gateway PC FX530

A szerzőről