Válassza az Oldal lehetőséget

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!

Az almás cég bemutatója az új táblagépen és iOS-en kívül egyéb meglepetésekkel is szolgált.

Rögtön az első a betegállományban levő Steve Jobs volt, aki ugyan nem az egész show-n, de legalább az izgalmasabb részében szerepet vállalt. Bemutatta az Apple első táblájának sikereit, valamint a folytatást is.

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!

Az első nagy kérdés az iPad 2-vel kapcsolatban a processzor volt és nem nagy meglepetésre a kaliforniai cég maradt a saját megoldásánál. Tovább fejlesztették az A chipet, így az A5-be már kétmagos processzor került, amivel kétszeres sebességet érnek el, ennek kiszámolásához persze nem sok matek kellett. Az új GPU azonban kilencszer gyorsabb elődjénél, viszont a chip erőforrásigénye ennek ellenére változatlan.

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!

Ezentúl két kamera — elöl és hátul — szolgálja ki az igényeket, többet között a FaceTime használata érdekében. A friss iPad 33%-kal vékonyabb, mindössze 8,8 milliméter “vastag” –tehát az iPhone 4-et kenterbe veri–, valamint egy kicsivel könnyebb is lett. Az újítások közé tartozik az iPhone-ban már a kezdetektől megtalálható giroszkóp. Hiába gyorsabb, keskenyebb és jobban felszerült az új iPad, az üzemidő változatlanul 10 óra, készenléti állapotban akár egy hónap.

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!  

Úgy látszik végre nagy nehézségek után elkészült a tökéletes festék, azaz fehér és fekete színben is megvásárolható lesz az egyébként változatlan áron forgalmazott tábla.

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!

A kiegészítők is bővültek, 39 dollárért HDMI kimenethez juthatunk. Sokkal érdekesebb az ún. fedlap. Az Apple atyaúristene felhívta a figyelmet, ez nem tok, ez borító. A mágneses megoldásnak köszönhetően nem csúszkál, anyaga pedig tisztán tartja a kijelzőt. Sőt, a készülék érzékeli is a speciális eszközt, ha letakarjuk a teljes iPad-et akkor az készenléti állapotba kapcsol. A rendkívül könnyű és vékony megoldás ráadásul összecsukható, így támaszként/állványként is használhatjuk. Rengeteg színben, műanyag és bőr kiadásban is megjelenik, 39/69 dolláros áron.

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!

Az Apple leleplezte az iPad 2-t!

Az iPad 2 magyarországi forgalmazása alig marad el az Egyesült Állomok-beli dátumtól, március 25-étől vehetik meg kis hazánkban a szerencsések.

A szerzőről