Válassza az Oldal lehetőséget

Az Onlinet segítségével lépett be az AEGON a virtuális ügyintézés világába

Az Onlinet segítségével lépett be az AEGON a virtuális ügyintézés világába

Az Onlinet segítségével lépett be az AEGON a virtuális ügyintézés világábaOktóber elejétől Magyarországon is elérhetővé vált a virtuális ügyintézés, ugyanis az AEGON Magyarország az Onlinet Kft.-nek köszönhetően az innovatív szolgáltatás úttörőjeként elsőként alkalmazza az ügyintézés ezen formáját négy vidéki városban, köztük Szolnokon és Cegléden.

Az AEGON Magyarország mindig is élen járt az újítások bevezetése terén, bátran vállalták az ezekkel járó esetleges kockázatokat. Terveik megvalósításához megtalálták a megfelelő céget, hiszen az idén 10 éves, a világ négy kontinensén jelen lévő, garázscégből indult Onlinet Kft. mára a világ egyik vezető ügyfélhívó- és interaktív információs megoldások gyártójává, szállítójává nőtte ki magát.

„Egyértelmű volt, hogy az Onlinet-tel szeretnénk dolgozni, ugyanis ők Dániában már létrehoztak egy hasonló elven működő rendszert, az egyik önkormányzatnak építettek ki egy három települést magába foglaló hálózatot. Ez az a tapasztalat, amire nekünk szükségünk volt, nem szerettük volna a véletlenre bízni a megvalósítást.” – válaszolta Pintér Imre, a projekt koordinátora arra a kérdésre, hogy miért éppen az Onlinet Kft.-t bízták meg az innovatív szolgáltatás létrehozásában.

aegon

Az Onlinet Kft. vezetői nagy örömmel fogadták a felkérést. „Megtiszteltetés számunkra, hogy az AEGON Magyarország minket bízott meg a hazánkban eddig egyedülálló szolgáltatás technikai kivitelezésével. Számunkra is ugyanolyan fontos, hogy jó fogadtatása legyen, ugyanis szeretnénk, ha mások is felfigyelnének arra, hogy vannak hatékonyabb és költségkímélőbb megoldások is az ügyintézés terén.” – mondta el az ünnepélyes átadáson Pénzes László, az Onlinet Kft. marketing igazgatója.

A virtuális ügyintézés segítségével az AEGON Magyarország munkatársai komplexebb kiszolgálást nyújthatnak ügyfeleiknek, valamint tehermentesíthetik a budapesti és a vidéki fiókokban dolgozó kollégákat is.

A rendszer használata nagyon egyszerű, pontosan azért, hogy azok is könnyedén használni tudják, akik nem igazán jártasak a számítástechnika területén. Az eddigi tapasztalatok, visszajelzések rendkívül pozitívak, az ügyfelek legtöbbször meglepődnek, mikor megjelenik a képernyőn a távoli ügyintéző mosolygó arca, hiszen ilyet még nem tapasztalhattak korábban az országban.

Forrás: Sajtóközlemény