Válassza az Oldal lehetőséget

Belenéztünk: nJoy Rouge 600 RGE tápegység

 

A rövid bevezető után lássuk a tápegységet, illetve előbb a csomagolást!

 1 nJoy_600_NRG_PSU

A doboz meglehetősen tetszetős, fekete, narancs és arany színekkel van nyomva, ami elegáns és egyben menő is, nehezen lehet velük mellé lőni. Egyszóval a doboz mutatós. Az előlapi grafika kevésbé az, nagyjából a tíz évvel ezelőtti VGA dobozokat idézi.

Minket persze a grafika érdekel kevésbé, sokkal fontosabb, hogy a specifikációt megtudjuk, ebben pedig nincs hiba. Illetve van, de mindössze annyi, hogy a képességek felsorolása kicsit rövidke. A hátsó nagy táblázatból kiderül, hogy mindössze egy 12 voltos ág áll rendelkezésünkre 540 watt terhelhetőséggel, ami nem rossz, nem is túl jó, de elméletileg egy komolyabb konfigurációnak is elegendő lehet a kakaó. Ezen kívül kapunk egy aktív PFC-t, túlfeszültség-, túlmelegedés-, rövidzár- és feszültségcsökkenés védelmet. Szerencsére nem egy Acorp táp, azt már most láthatjuk.

 18 nJoy_600_NRG_PSU

Bár túl nagy etvaszra nem számítottam a kicsomagolásnál, mégis, kellemes meglepetés ért. A dobozban a tápegység egy puha borítást kapott, ebből pedig egy matt feketére fényezett egység került ki, melyben narancssárga lapátokkal ellátott ventilátor kacsintgatott. A táp oldalán a specifikációs táblázat is narancs beütéssel operál, összességében azt kell mondanom, hogy a külső tökéletes!

 17 nJoy_600_NRG_PSU

További elégedettséget jelent, hogy a táp kábelei megfelelő hosszúságúak, az 50 centi szinte mindenre elég lesz. Pozitívum még, hogy minden korbács kapott harisnyát, ami nem csak a szemnek tesz jót, sokat segít azon is, hogy a drótok ne gubancolódjanak össze, szépen el lehessen vezetni őket a beszerelés után. A külső tehát ötös, nézzük mi vár minket belül!

 13 nJoy_600_NRG_PSU

Mindig a ventilátor az első, amit megnézek. A gyártó ebben az esetben a Kiss Quiet, ami nekem semmit sem mond. Az YT a Yate Loon-ra utal, mint gyártóra, de ezt a típust náluk nem találom. A 1202512 sem mond semmit, mindössze annyit tudunk meg belőle, hogy 120 milliméteres, 25 milliméter vastag és 12 voltos a venti. Ezt meg ugye eddig is sejtettük. Ami bizonyos, vagy legalábbis a gyártó adatlapjából az derül ki, hogy halk, mindössze 21 dBA maximális zajt termel teljes fordulaton. A ventilátor természetesen kapott szabályzást, így a zaj is 21 dBA alatt maradhat az idő java részében.

 12 nJoy_600_NRG_PSU

A belsőt tekintve sem tudok sok okosságot mondani. A gyártóra nem utal semmi, így gyanítható, hogy valamilyen kisebb kínai OEM üzemből kerül ki a nyák. Az EMI szűrő, bár egy pozitívum, hogy van, nem túl bizalomgerjesztő, de legalább a hálózati áram ingadozását szűri többé-kevésbé.

 7 nJoy_600_NRG_PSU

A nyák dizájnra ugyan akkor egy rossz szavunk sem lehet, kimondottan rendezett képet mutat az áramköri lap. Az alkatrészek beültetése, illetve a nyák hátulján a forrasztások is tetszettek.

 11 nJoy_600_NRG_PSU

Ugyan így a viszonylag nagy alumínium bordák, amik közül a kimeneti oldalra eső felső részéhez ragasztották a ventilátorhoz tartozó hő érzékelőt. Reméljük, hogy nem ad túl fals adatokat, lévén a venti közvetlenül ráfújja a levegőt. Igaz, a cirka 130-150 watt hő elvezetéséhez elégnek kell lenniük.

 8 nJoy_600_NRG_PSU

A táp felépítése amúgy teljesen szokványos, a megszokott helyen találjuk a primer és a szekunder oldalt, semmi csalafintaság. Az alkatrészek nem tartoznak a csúcs darabok közé, de azért a TEAPO kondik rossznak sem mondhatók. Ilyeneket találunk ki- és a bemeneti oldalon is, előbbi 85-, utóbbiak 105 fokra vannak hitelesítve.

 9 nJoy_600_NRG_PSU

Összegezzünk!

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.