Válassza az Oldal lehetőséget

Bemutatjuk: Enermax Fulmo GT – a pokoli torony

 

Most, hogy a külső bemutatásán túlvagyunk, kukkantsunk be a „házikóba”. Az oldallap lecsavarozása után megpillantjuk a Szabó családot (apuka, anyuka és három purdé), ahogy éppen úszóversenyt rendeznek az első traktusban kialakított feszített víztükrű medencében. A középső lakórész mellett, a garázsban áll a család két autója és a gyerekek elektromos homokfutója, amivel éjszakánként Szabó apuka szokott titokban csapatni kicsikét.

20 1

 

Ha valaki azt gondolná, hogy azért ez egy kicsit túlzás, annak igaza van. Valóban az, de nehezen lehetne másképp leírni azt a hatalmas belső teret, ami fogad minket. Ha számszerűsíteni akarnánk a dolgokat, akkor elég lenne annyit leírni, hogy a négy 5,25 colos meghajtó alá nem kevesebb, mint tíz darab merevlemez fiókot pakolt a gyártó, ráadásul a házba két tápegységet lehet szerelni, egyet az alaplap alá, egy másikat pedig fölé.

17 1

 

A hatalmas ventilátorokat már említettük a külső leírásánál, ám ezeket valós méretükben látni akkor is meglepő, de használhatjuk a megdöbbentő kifejezést is.

13

A kábelkorbács olyan méretű, és annyi kábelből áll, hogy egy finn szaunában is elegendő lenne, hogy véresre csapkodjuk a hátunkat. Ráadásként, a ventilátorok egy külön szabályzó egységet kaptak, ami egy apró nyák képében ücsörög a házba csavarozva. Erre, és a mellett lévő elosztóra összesen nyolc darab ventilátort köthetünk. A következő szám, a tizenkettes! Nem lottót húzunk, egyszerűen csak színesíteni kell a szöveget, ha már a mennyiségeket soroljuk. Tizenkét darab gumírozott szélű lyukon cibálhatjuk keresztül a kábeleket az alaplapi tálcán, hogy minden drót a megfelelő helyen kerüljön csak a szemünk elé, és elkerüljük a pókhálósódást, ami ennyi vezetéknél Murphy szerint is elkerülhetetlen.

8

 

Ha minden igaz, akkor mindent számba vettünk, ami számba vehető. A nagy felsorolásban jó elfáradtunk, így mi leginkább néhány csirkecombot vennénk a szánkba, de ezt csak a cikk befejezése után tehetjük meg. Erős jellemek vagyunk, első a munka!

15

 

Visszakanyarodva a Fulmo GT-hez, annyit mindenképpen le kell még írnunk, hogy az 5,25 colos meghajtók csavarmentesen építhetők be, de a 3,5-ös merevlemezeket bizony csavaroznunk kell a fiókokba. Minden fiók alján találunk kis gumigyűrűket, amiken keresztül rezgés csillapítva csavarozhatjuk be a meghajtókat. A bővítőkártyák beszereléséhez is szükség lesz csavarhúzóra, ami számunkra inkább pozitív, mint negatív jellemző.

12

 

A ház amúgy belül is fekete, becsukott oldallapnál a negró is világítana benne, ha a ventilátorok nem árasztanának kékes derengést. Erről eszünkbe jut, hogy a ventik a kikapcsolt állapottal együtt összesen hat féle fényjátékot tudnak produkálni, kikapcsolva természetesen a mélyfekete színt figyelhetjük meg.

 

Mit felejtettünk ki a leírásból? Azt hiszem semmit, gyorsan értékeljünk, hogy mehessünk a jól megérdemelt csirkecombokhoz!

 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.

Kuponok

for Meta Quest VR Helmet Charging Dock with LED Ligth Bar Headset Handles Grip Storage Rack VR Accessories for Quest 3

for Meta Quest VR Helmet Charging Dock with LED Ligth Bar Headset Handles Grip Storage Rack VR Accessories for Quest 3

BG716bdb
2Pcs HABOTEST HT681 Thermometer Hygrometer Weather Station Mini Thermometer Living Room LCD Digital Temperature Humidity Meter

2Pcs HABOTEST HT681 Thermometer Hygrometer Weather Station Mini Thermometer Living Room LCD Digital Temperature Humidity Meter

BG41e1fd
[EU Direct] Gokwh 12.8V 100AH LiFePO Lithium Battery 1280Wh Energy Storage Box Battery Series LCD Capacity Display Built-in BMS

[EU Direct] Gokwh 12.8V 100AH LiFePO Lithium Battery 1280Wh Energy Storage Box Battery Series LCD Capacity Display Built-in BMS

BG171d07

banner