Válassza az Oldal lehetőséget

Bemutatjuk: Items tunerek – kép a képben

Elég rég járt nálunk TV-vevő, így itt volt az ideje, hogy újra próbát tegyünk velük. Most az Items két egységét, egy USB-s és egy PCI-os hibridjét próbálhattuk ki.

items tuners

Mivel napjaink egyik slágertémája lett a digitális televíziózás, így mielőtt a tunereket bemutatnánk, lássuk, hogy mi tette lehetővé, hogy kis szerencsével elfelejthetjük a hangyás, szellemképes televíziózást. A kis szerencsére az oldal végén még visszatérünk!

 

24

 

A kezdetek 10 évvel ezelőttre, egészen pontosan 1999. július 1-jére nyúlnak vissza, amikor is az Antenna Hungária megkezdte MPEG-2-es kísérleti sugárzását Budapesten, majd pedig 2001 októberében már mindhárom közszolgálati műsor napirenden volt (M1, M2 és Duna) – immáron saját eszközökkel 1 kW-os sugárzási teljesítménnyel. 2002-ben elindult az első vidéki DVB-T sugárzás Kabhegyen (2,5 kW) az analóg tévéműsorokkal azonos antennáról.

 

22Lefedettség 2008 végén

 A fejlődés nem állt meg, azonban számunkra következő mérföldkő mindenképpen 2008. december 1-je, hiszen ekkor indult el a MinDig TV elnevezésű digitális földfelszíni kereskedelmi szolgáltatás 2008 decemberében DVB-T MPEG-4-es formátumban két multiplexen. Ezzel párhuzamosan persze az 1999. óta működő MPEG-2-es kísérleti rendszert leállították. 2009 júliusára eljutottunk oda, hogy van egy MPEG-4-es DVB-T sugárzásunk 1080i50 rendszerben.

 

23Lefedettség 2012 elején

A lefedettséget tekintve is természetesen folyamatos javulás figyelhető meg. Míg 2008. év végén csak a lakosság 60%-a élvezhette a Mindig TV előnyeit 3 adótorony közreműködésével (Budapest, Kabhegy, Szentes). A hálózat 2009-ben újabb 11 telephellyel bővült, melynek következtében már a lakosság 88%-a tudta venni a digitális adást. 2010 során további 15 telephelyről indult meg a digitális földfelszíni televíziós műsorszórás, ezáltal a lakossági lefedettség elérte a 95%-ot. 2011 áprilisában elindult a harmincadik telephelyről, a Karancs csúcsáról a digitális sugárzás. 2011 végén 3 gerincadóról (Miskolc-Avas, Fehérgyarmat, Aggtelek) és további 17 telephelyről indult el a sugárzás, melynek eredményeképpen a DVB-T telephelyek száma elérte az ötvenet. A lakossági lefedettség a közszolgálati műsorokat illetően meghaladja a 98 százalékot.

 

7

Itt jöhet a válasz arra, hogy miért kell egy kicsi szerencse ahhoz, hogy a Mindig TV szolgáltatásait élvezhessük. Ahogy az előző bekezdés végén olvasható volt, jelenleg az ország mintegy 98 százalékán érhető el a digitális adás ilyen vagy olyan módon. Az ilyen-olyan azonban igenis komoly különbségeket rejt, hiszen míg egyes területeken egy 10 centis antenna elég ahhoz, hogy az adást zavartalanul élvezhessük, máshol 10 méteres árbocot kell telepíteni.

 

6Van digitális vétel, még sincs digitális vétel

A fenti térképen látszik, hogy mekkora terület narancssárga az országból, ezeken a helyeken elméletileg lehet fogni az adást. Nálunk azonban Érden, ahol a cikket írom nem lehet, pedig narancs színt kapott a terület. Ugyan akkor kicsit árulkodó, hogy a narancsban sok kicsi fehér kockát látni, ami talán azt jelenti, hogy azokon a helyeken ki is próbálták a dolgot, és kiderült, hogy nem volt vétel. A mi házunk is egy kicsi kocka lenne ezen a térképen. Kérdés, hogy ha az egyes házaknál nincs adás, akkor a közöttük lévő területen hogy lehet. Természetesen sehogy. Emiatt aztán, mielőtt digitális tuner vételén törnénk a fejünket, legyen az számítógépes vagy asztali, érdemes körülnézni a neten és a szomszédoknál, hogy ne érjen minket csalódás.

 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.

Kuponok

[EU Direct] Gokwh 12.8V 100AH LiFePO Lithium Battery 1280Wh Energy Storage Box Battery Series LCD Capacity Display Built-in BMS

[EU Direct] Gokwh 12.8V 100AH LiFePO Lithium Battery 1280Wh Energy Storage Box Battery Series LCD Capacity Display Built-in BMS

BG171d07
LCD Smart Digital Alarm Clock with Large Display Thermometer Hygrometer Anti-Slip Bottom with Night Light Battery Operated Safe Rounded Corners Design for Home Office Bedroom

LCD Smart Digital Alarm Clock with Large Display Thermometer Hygrometer Anti-Slip Bottom with Night Light Battery Operated Safe Rounded Corners Design for Home Office Bedroom

BG0a57fc
Mini Microscope Handheld LED Light Portable Microscope 60X-120X Magnification Educational Science Toy for Exploration and Learning

Mini Microscope Handheld LED Light Portable Microscope 60X-120X Magnification Educational Science Toy for Exploration and Learning

BGf9fbb9

banner