Válassza az Oldal lehetőséget

Bemutatjuk: Items tunerek – kép a képben

Itt az idő, hogy levonjuk a végső következtetéseket, illetve értékeljük az eszközöket!

 

Az első és legfontosabb kérdés, hogy kiknek tudjuk ajánlani a vevőket. Nos, első körben természetesen azoknak, akik olyan mobil vagy asztali géppel rendelkeznek, amikben, illetve asztali gép esetén a kijelzőben nincs beépített tuner, illetve asztali gépnél rögzíteni is szeretnék az adást.

 

Napjaink USB-s eszközei, illetve a belső bővítőkártyák nagy része úgy nevezett „szoftveres” megoldás. Ez azt jelenti, hogy a működéshez szükséges erőforrások nagyobb részét a központi processzor biztosítja, így gyenge, régi gép esetén a zavartalan működés akár olyankor sem valósul meg, ha közben más program nem fut a gépünkön. Vásárlás előtt kérjük ki szakember véleményét, mobil gép és USB vevő vásárlásánál vigyük magunkkal a gépünket a boltba, és kérjük meg az eladót, hogy próbálja ki, megfelelő-e a működés! 

ah mindig tv tablazat

Az első oldalon olvashattátok, hogy a digitális adás vétele sajnos egyáltalán nem kézenfekvő. Nagyobb városokban, főként olyan helyeken, ahol a domborzati viszonyok nem okoznak fehér foltokat, valószínű, hogy nem lesz probléma az adás megtekintésével.

 

Asztali vagy számítógépes digitális vevő vásárlása esetén érdeklődjünk a vételi lehetőségekről lakóhelyünkön. Érdemes a szomszédok véleményét is kikérni, de ne felejtsük el, hogy a vétel minősége akár utcánként is eltérő lehet!

 

Ahol megfelelő a jelszint, ahol zavartalan az adás, ott a képminőséggel nem lesz gondunk. A digitális televíziózás esetén már nem kell a hangyás kép miatt aggódni, hiszen ha gyenge a jel, akkor sem romlik a kép minősége, hanem egyszerűen nem lesz adás.

pana latkep

Leírtuk, hogy mind a két vevő rendelkezik analóg tunerrel is. Erre köthetünk mindenféle drótokat, hogy az éterből szedjük le az analóg adás jelét, de, hacsak nem vagyunk nagyon szerencsések, nem fogunk kielégítő adásminőséget kapni. Az analóg vétel lehetőségét így azoknak ajánljuk, akik valamilyen kábeles forrásból kapják az adásokat. Számukra, természetesen csak abban az esetben, ha a szolgáltató nem váltott még a digitális jelfolyamra, a vevők alkalmasak a minőségi televíziózáshoz a számítógép képernyőjén. 

15

Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy az igazán jó minőséghez HD adás kell, hiszen az SD adások felbontása nem fedi le napjaink lapos kijelzőinek felbontását, így a képminőség sem lehet tökéletes.

 

Összességében tehát, a tunerek megvásárlását olyanoknak ajánljuk, akiknek gépe, kijelzője nem tartalmaz vevő egységet, de a gép hardvere elég erős a működtetésükhöz. Olyanoknak, akik lakóhelyén vagy a digitális földfelszíni vagy valamilyen kábel televíziós szolgáltatás elérhető, vagy akik a mobil gépükkel olyan helyekre utaznak, ahol a digitális sugárzáson keresztül érkező adások elérhetők. 

21

Véleményünk szerint az Items vevők sem minőségben, sem tudásban nem maradnak el a hazánkban ismertebb márkák mögött. A mellékelt távirányító egyszerű de praktikus, a hardverekhez adott szoftver pedig könnyen kezelhető, könnyen áttekinthető alkotás, ami ráadásul tud magyarul is. A kiskerárakat böngészve az Item ITV 320 bruttó 11 000 Ft környékén, míg az Items ITV 723 13 000 Ft magasságában lehet a miénk.

 

E képességek, és a vevőkről kialakult gyakorlati tapasztalataink miatt mind a két Items egységet vásárlásra ajánlottnak értékeltük. 

new szerkesztoi ajanlat kicsi

Items ITV723

Items ITV320

Az Items tunereket a hazai forgalmazó, a Kelly-Tech Kft. biztosította. Köszönet érte!

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.