Válassza az Oldal lehetőséget

Bemutatjuk: MC001-BD – egy PC, ami nem hagy hidegen

Bemutatjuk: MC001-BD – egy PC, ami nem hagy hidegen

Az Arctic gépe külső tekintetében, legalábbis a formát tekintve sok újat nem tudott hozni. A lehetőség, hogy egy teljesen vad formájú házba építsenek gépet úgy tűnik nem volt opció, így választhattak a megszokott állított hasáb, fektetett hasáb, esetleg sarkára állított hasáb elrendezésből. Ők az állított formára szavaztak, ami valószínűleg a spéci, később bemutatásra kerülő hűtésnek köszönhető.

arctic-mc001-bd_9

A forma tehát nem forradalmi, de az egyszerű külső még sem kellemetlen. A ház nagyobb része fekete műanyag, ám az egyik oldal matt, kicsit a homok fúvott felületeket idéző fémborítást kapott.

Nagy meglepetést nem okozok azzal, ha elárulom, hogy a csatlakozókat a gép első és hátsó frontján találjuk meg. Elől kártyaolvasót, hang ki- és bemenetet, két USB csatlakozót és a bekapcsoló gombot találjuk, pontosan ebben a sorrendben. A gyártó gondolt azokra is, akik távirányítóval szeretnék a gépüket használni, így infra-vevőt is kapunk, ami az optikai meghajtó tálcája fölé került.

arctic-mc001-bd_10

A hátsó front természetesen jóval több ki- és bemenettel rendelkezik. Kezdjük ismét alulról a sort. A Wi-Fi antenna csatlakozója mellett a táp bemenetét találjuk. Kicsit feljebb kezdődnek az USB csatlakozók, szám szerint öt darab. Rögtön ezután az Ethernet-, a HDMI- és a D-Sub csatlakozók következnek. Legfelül egy optikai kimenetet találunk, amin a sokcsatornás hangot tudjuk a gépen kívülre juttatni. Ez a csatlakozó mostanában nem túl divatos, szeretik a gyártók lespórolni, hiszen a HDMI-n keresztül is erősítőre lehet a digitális jelet juttatni.

A csatlakozók sora ezzel még nem ért véget. Nagy meglepetésünkre a gyártó nem feledkezett meg azokról sem, akik a sokcsatornás hangot analóg formában szeretnék kijuttatni, ezt Jack-dugókon keresztül tehetik meg.

arctic-mc001-bd_13

A gép masszív talpon áll, melyre nem nekünk kell szerelni, így érkezik. Ennek oka talán az, hogy a gyártó csak így, függőleges helyzetben ajánlja a használatot, hiszen csak ebben az esetben működik megfelelően a hűtés. A levegő áramlását több nagyméretű nyílás biztosítja a gép hátulján, az oldallapok felső részén és a tetőn.

Nézzük gyorsan, mi van belül!

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.