Válassza az Oldal lehetőséget

Bemutatjuk: Silverstone ML06 – HTPC-t az igényeseknek

Bemutatjuk: Silverstone ML06 – HTPC-t az igényeseknek

Sajnos rég olvashattatok oldalainkon SilverStone bemutatót, de most szerencsére a gyártó keresett meg minket a kéréssel, hogy mutassuk be az ML06 házat.

19SilverStone ML05

Ez a ház nem teljesen előd nélküli, hiszen a belső és a váz tekintetében megegyezik az ML05-el. Ami viszont nagy különbség az előlap kialakítása. Míg az ML05 egy fényes, talán mondhatjuk, hogy hivalkodó előlapot kapott, addig az ML06 maga az elegancia. A SilverStone esetén nem szokatlan, hogy a teljes előlap alumíniumból legyen, így ezen a tényen nem lepődünk meg, ahogy azon sem, hogy a fém nagyobb része szálcsiszolt. Ez még egy lapáttal rádob az eleganciára, ahogy a rejtett gombok és visszajelző fények. A ház kívülről tehát hozza azt a prémium minőséget, amit a gyártótól joggal várhatunk el.

13

A belső tekintetében sem kell csalódnunk, a kis méret miatt azonban kompromisszumokra kényszerülünk. Az a tény, hogy csak notebook háttértárakat használhatunk a gép árában fog jelentkezni.

Ugyancsak a kis méret az oka annak, hogy csak Mini-ITX alaplapot építhetünk be. Ennek sok hátrányát nem látjuk, hiszen ezek az alaplapok is minden földi jóval fel lehetnek szerelve. A tervezés során sokkal nagyobb problémát okozhat a megfelelő processzorhűtés kiválasztása. Körültekintően kell eljárnunk, főleg akkor, ha optikai meghajtót is szeretnénk a gépbe építeni. Ebben az esetben csak egy extrém alacsony proci hűtés fog csak beférni, ami viszont bekorlátozza a használható processzor típusát is, lévén a kis hűtő nem tudni annyi hőt elvezetni, amennyit egy erős processzor termel.

16

Kiknek ajánlható ez a ház? Azoknak, akik szeretnének a nappalijukba egy mutatós HTPC-t tenni a lapostévé mellé, de nem elégszenek meg az apró, célgépek teljesítményével. A SilverStone ML06 a méreténél fogva nem alkalmas erőművek építésére, de mivel alacsony profilú videokártya beépíthető, akár játékra is alkalmas konfiguráció építhető bele. Ez persze csak kompromisszumokkal érthető, egy friss játék teljes felbontáson nem fog elfutni rajta. Összefoglalva tehát, a ház azoknak ajánlható, akik nem vágynak őrült teljesítményre a nappaliban, de egy prociba integrált VGA vezérlő teljesítményénél többet kívánnak.

4

A cikk végére nem maradt más, mint a saját véleményem a házról. Aki vette a fáradságot és végigolvasta a cikket, annak feltűnhetett, hogy se fanyalgás, se rossz ízű kritika nem található benne. Ebből leszűrhető, hogy nekem kimondottan tetszett a SilverStone aprósága, az ML06. Ha tehát szeretnél egy szép gépet a nappaliba, de képes vagy együtt élni a cikkben leírt kompromisszumokkal, akkor ez a ház neked készült!

Bemutatjuk: Silverstone ML06 – HTPC-t az igényeseknek 1

A cikk írásakor a hazai ár-összehasonlító oldalakon az ML06 még nem található meg, de azt már tudjuk, hogy a bevezető ár 70 dollár magasságában lesz, így gyanítható, hogy a hazai ár is meg fog állni 15-20 ezer forint között. Ez pedig igen kedvezőnek tűnik, így aztán végképp az általunk ajánlott termékek közé kerülhet a SilverStone házikója!

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.