Válassza az Oldal lehetőséget

Bemutatkozott a Nokia 200,201,300 és 303 – újabb S40-es készülékek érkeznek

Bemutatkozott a Nokia 200,201,300 és 303 – újabb S40-es készülékek érkeznek

Bemutatkozott a Nokia 200,201,300 és 303 – újabb S40-es készülékek érkeznekÚjabb S40-es készülékeket mutatott be a Nokia tegnapi rendezvényén.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk korábban, a Nokia tegnap tartotta szokásos éves rendezvényét, a Nokia World-öt. A WP7-es újdonságok mellett a fejlesztők az alsó kategóriáról sem feledkeztek meg, rögtön négy újdonságot is bemutattak a közönségnek.

nokia200

A Nokia 200 és 201 nagyon hasonlít a már ismert C3-ra. Mindkét eszköz teljes fizikai QWERTY billentyűzettel rendelkezik. A 200-as két SIM kártya kezelésére is alkalmas. Mindkét készülékbe akár 32 GB-os microSD kártyát is tehetünk. Az Asha 200 forgalmazása még az idén megkezdődhet, ára kb. 60 euró (kb. 18 000 forint) körül várható.

nok300

A Nokia 300 megfelelő sebességéről az 1 GHz-n üzemelő processzor gondoskodik. Fényképeinket az 5 Megapixeles optikával készíthetjük el, melyeket aztán a 3G kapcsolaton keresztül is továbbíthatjuk. A mobil kezelését az érintőkijelző is segíti.

nokia303

A Nokia 303 szintén 1 GHz-n ketyegő CPU-val érkezik majd. A megjelenítésről egy 2,6 hüvelykes érintőkijelző gondoskodik. Az emlékezetes pillanatokat szintén 5 Mpixeles érzékelővel csíphetjük majd el. A Nokia 300 85 euróért (kb. 25 000 forint), a 303 115 euróért (kb. 35 000 forint) kerülhet majd a boltok polcaira, a hírek szerint még az idén.

A szerzőről