Válassza az Oldal lehetőséget

Bemutatta első Android-alapú mobilját a Samsung

A hatalmas reményekkel útnak indított Google Android platform eddig nem zavart sok vizet a piacon, azonban a Samsung újdonsága révén végre olyan vasat pakoltak a rendszer alá, amely önmagában is megérne egy misét.

A készülék minőségével (az első Android mobillal ellentétben) ezúttal biztosan nem lesz majd gond, hiszen erre a gyártó neve önmagában is garanciát jelent. Jelentős pozitívum továbbá, hogy várhatóan a tudáskészletet illetően sem szorulnak majd kényszeredett magyarázkodásra a Google és a Samsung marketingesei, hiszen az i7500 minden olyan képességgel rendelkezik, amelyet ma egy mobiltelefontól elvárhatunk. A készülék elsődleges beviteli szerve ezúttal is egy érintésre érzékeny AMOLED kijelző, amely 3,2 hüvelykes nagyságával, valamint HVGA (320 × 480 pixel) felbontásával minden szempontból optimális választásnak bizonyul. Ugyanez mondható el az 5 megapixeles kameráról, valamint a maximálisan 40 GB-nyi (!) háttérkapacitásról is; utóbbi paraméter némi külön összeg invesztálását is feltételezi, hiszen a készülékbe építve “csupán” 8 GB memória található, a fennmaradó 32 GB-ot egy memóriakártya segítségével biztosíthatjuk. A készülék specifikációjában az előzőeken felül Bluetooth-t, Wi-Fi rádiót, 3,5 milliméteres hangkimenetet, valamint fejlett multimédiás lejátszó alkalmazást is találhatunk, amelyek megléte okán a legtöbb vásárló számára ideális eszköz lehet a Samsung üdvöskéje.

Bemutatta első Android-alapú mobilját a Samsung

A HSDPA hálózatokkal is kompatibilis készülék június környékén léphet az európai piacokra.

A szerzőről