Válassza az Oldal lehetőséget

Bye bye UPC DolgozóNet?

Egy kedves olvasónk leveléből értesültünk róla, hogy a UPC átalakította a Dolgozónet nevű szolgáltatását, illetve a közalkalmazottaknak nyújtott kedvezményét.

 

A levél tartalma szerint megszűnt az eddigi Dolgozónet néven ismert kedvezmény. A Dolgozónet egy keretszerződést jelentett, melyet a UPC a munkáltatóval kötött, és e szerződés keretében a Chello Classic szolgáltatásával egyenértékű szolgáltatást nyújtott a munkáltató alkalmazottainak, ám kevesebb pénzért, mint az utcáról beeső ügyfeleknek. Az olvasói levél szerint ez a kedvezmény megszűnt, illetve átalakult oly módon, hogy a DolgozóNet kapcsolattal rendelkező ügyfeleket nem a Classic helyébe lépő Extreme csomagba, hanem a Medium elnevezésűbe tették át, ráadásul pont azt az összeget kell kifizetniük, mint annak az ügyfélnek, aki az utcáról érkezik a UPC irodájába.

Nem restelkedtünk a tényeknek utánajárni, mellesleg feltenni néhány kérdést az átalakuló csomagokról.

A UPC illetékese kérdésünkre elmondta, hogy a DolgozóNet szolgáltatást két felé kell bontani. Létezik a fent említett keretszerződéses viszony, és létezik mellette egy közalkalmazotti kedvezmény. E két csomag 2007. március elsejéig egyforma feltételek mellet működött. Március elsejétől a DolgozóNet nem közalkalmazott ügyfelei az Extreme csomaggal megegyező szolgáltatást kapnak, míg a közalkalmazottak sávszélessége a Medium csomagéval egyezik meg.

Az illetékes azonban fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kedvezményes csomagok, és a Classic, illetve most már Extreme és Medium csomagok közé nem szabad egyenlőségjelet tenni. A kedvezményes csomagok sávszélessége ugyan megegyezett a Classic csomagéval, ám az mégsem a Classic csomag volt.

Az árakra kitérve elmondta a UPC képviselője azt is, hogy az olvasói levélnek részben igazat kell adnunk. A DolgozóNet ára ugyan nem növekedett, ám kétéves hűségszerződéssel az utcáról betérő ügyfél nagyjából ezer forinttal kapja olcsóbban a DolgozóNettel megegyező sávszélességű Medium csomagot, ám az is igaz, hogy ez az összeg egy éves hűség esetén már mintegy 700 forinttal magasabb a kedvezményes DolgozóNetnél, ráadásul a DolgozóNet esetén az ügyfél ingyenesen igényelheti egy évre az utcai ügyfeleknek térítésköteles biztonsági csomagot (SmartGuard) a UPC-től, és a UPC telefonnal összefüggő kedvezményt is igénybe vehet.

A lényeg tehát az, hogy DolgozóNet nem Classic, nem Extreme és nem Medium csomag, azokkal maximum paramétereiben egyezik meg, vagy fedi azokat részben. Ilyen hadállás mellett a UPC véleménye az, hogy a DolgozóNet feltételeiben nem kell magukat kötniük a Classic csomaghoz, annál inkább sem, mert az, mint olyan, megszűnt, ráadásul a régi Classic csomagnál a kisebb Medium csomag is többletszolgáltatást nyújt változatlan áron.

Azon lehet vitatkozni, hogy etikus-e a UPC álláspontja, azon azonban nem, hogy a lépést megléphették. Azoknak, akik eddig úgy hitték, a DolgozóNet keretein belül a Classic csomagot kapták, kellemetlen meglepetésben lehetett részük, ám ez mit sem számít, hiszen a UPC nem tett mást, mint megváltoztatta az egyéb szolgáltatásaihoz nem köthető kedvezményes DolgozóNet feltételeit.

A kérdésen továbblépve rákérdeztünk a csomagváltozásra, és a mögöttes változásokra is. Az új sávszélesség már nem kérdéses, az a UPC oldalán megtalálható, ennek ellenére olvasható itt alant is:

 

csomag sebesség havidíj*
MINIMUM 1280/256 5.500 Ft
MEDIUM 5120/768 7.900 Ft
EXTREME 10240/1024 9.900 Ft
PROFESSIONAL 20480/1024 16.900 Ft

Minket nem is ez a részlet érdekelt igazán, hanem a letöltési korlát eltörlése. Nos, a hír természetesen igaz, vagyis korlát nincs. Pontosabban van egy, a T-Online által állított korláthoz hasonló, ám ahhoz képest egy apró, ám annál fontosabb momentumban eltérő valami.

A Fair Use Policy, vagyis a tisztességes nethasználatot elősegítő rendelkezés szerint az a felhasználó, aki három egymást követő hónap átlagában eléri a 250 GB/hó letöltést, a következő hónapban az általa elérhető sávszélesség 10 százalékát kapja "csak". Ez a csak nem is olyan kevés, hiszen a lecsökkentett sávszélesség az Extreme csomag esetén még mindig 1024-es vonalat jelent.

Az eltérést a T-Online szabályozásától azt jelenti, hogy a UPC minden esetben három egymást követő hónapot vizsgál, míg a T-Online csak annyit mond, hogy három hónap átlagát tekintve, azt azonban nem mondja meg, hogy melyik három hónapról van szó. Ez a kis különbség, ha jól végiggondoljuk, nem is olyan kicsi.

Akit érdekel a címben említett DolgozóNet, az utánanézhet ezen a hivatkozáson: http://www.upc.hu/index.php?PageID=111924&&R=21801

A szerzőről