Válassza az Oldal lehetőséget

CES – Új technológia és 20 új LED TV a Sharptól

Új, energiatakarékos kijelző technológiát, Ultra HD felbontású paneleket és az AQUOS család legújabb, nagy képátlójú LED televízióit hozta el a Sharp a szórakoztatóelektronikai termékek idei legnagyobb kiállítására. Itt mutatták be a világ legvékonyabb érintőképernyőjét, valamint az első, működő 8k televíziót is.

LC-90LE745U HO_LS

 

A Sharp a CES 2013 kiállításon mutatta be legújabb fejlesztését, az IGZO (indium-gallium-cink-oxid) félvezetőt, és első olyan termékeit, amelyeknél már az erre épülő kijelzőket alkalmazzák. Az IGZO technológiával felszerelt készülékek rendkívül energiatakarékosak, képesek nagyfelbontású képek megjelenítésére és fejlett, pontos érintésvezérlést tesznek lehetővé.

 

Szintén a CES-en mutatta be a Sharp közel húsz, 60 colosnál nagyobb kategóriájú, az AQUOS® LED TV termékvonalhoz tartozó modelljét. Továbbá kiállították a világ egyik legnagyobb képátlójú, 90 colos LED TV-jét. Több, Quattron™ technológiával készült modellt, valamint a 60″, 70″ és 80″ méretkategóriában is nagyobb választékot, új, vékony formatervezésű készülékeket is kipróbálhattak a kiállítás látogatói.

 

A Sharp elsősorban a nagyobb képátmérőjű televíziók piacán vár növekedést. “Egyszerű a dolog – a fogyasztók nagy képernyőre vágynak kiváló képminőséggel, és ebben a szegmensben a Sharp egyedülállót képes nyújtani” – mondta John Herrington, a Sharp Electronics Marketing Company of America elnöke. “Készen állunk rá, hogy növeljük vezető pozíciónkat a nagyképernyős LED TV-k piaci szegmensében eddigi legjobb AQUOS készülék kínálatunkkal, még szélesebb nagyképernyős LED TV választékkal, még több Quattron modellel és különleges design megoldásokkal.”

PN-K321 front_vertical_river

A Sharp az elsők között fejlesztett Ultra HD felbontású termékeket, amelyek az otthoni felhasználású, nagyfelbontású 4K kijelző technológia következő generációját jelentik. A termékek közül a nagyképernyős ultra HD felbontású TV-k két termékvonalát mutatták be, ezek már ebben az évben elérhetők lesznek a világpiacon.

 

A CES-en bemutatott új termékekről és technológiákról bővebben:

 

IGZO

 

A Sharp az első vállalat, amelynek sikerült IGZO-t, egy innovatív új vegyületet (indium-gallium-cink-oxid) tömeggyártásban előállítania. Az új vegyület váltja az iparágban általánosan használt amorf szilíciumot, a vékony film tranzisztorokban (TFT) aktív rétegként alkalmazott anyagot.

 

Az IGZO előnyei a következők:

 

  • Rendkívül nagy felbontás és tisztaság: Az IGZO tranzisztorok számottevően kisebbek a hagyományos LCD-knél és lényegesen nagyobb elektron-mobilitással rendelkeznek. Ennek köszönhetően több adat jeleníthető meg egy ilyen kijelzőn, ami különlegesen részletes képet eredményez – akár négyszer nagyobb részletgazdagsággal, mint a hagyományos Full HD vagy 1080p felbontású LCD-k esetében.
  • Rendkívül alacsony energiafogyasztás: az IGZO képes megőrizni a képernyőn megjelenített adatokat egy bizonyos ideig anélkül, hogy frissítené azokat, még akkor is, ha a tranzisztor nincs feszültség alatt. Ez a tulajdonság jelentősen képes csökkenteni a készülékek energiafogyasztását, ami mobil kijelzők esetében hosszabb akkumulátoridőt eredményez.
  • Nagy teljesítményű érintésvezérlés: A hagyományos LCD-kkel összehasonlítva az IGZO kijelzők drasztikusan csökkentik az érintés során bevitt zajt. Ez lehetővé teszi a gyors, egyszerű, még természetesebb írást és finom vonalak rajzolását.

 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.

Kuponok

2Pcs HABOTEST HT681 Thermometer Hygrometer Weather Station Mini Thermometer Living Room LCD Digital Temperature Humidity Meter

2Pcs HABOTEST HT681 Thermometer Hygrometer Weather Station Mini Thermometer Living Room LCD Digital Temperature Humidity Meter

BG41e1fd
Banggood

Banggood

BG62ad9d
Mini Microscope Handheld LED Light Portable Microscope 60X-120X Magnification Educational Science Toy for Exploration and Learning

Mini Microscope Handheld LED Light Portable Microscope 60X-120X Magnification Educational Science Toy for Exploration and Learning

BGf9fbb9

banner