Válassza az Oldal lehetőséget

Edimax az n-korszak hajnalán

Elsőként a legkisebb dobozt vesszük kézbe, ebben érkezett az USB-s csatoló. Erről az eszközről túl sok érdekességet nem tudunk írni. A dobozt kibontva maga az eszköz, a telepítő CD, egy USB hosszabbító kábel és egy antenna kerül elő.

Edimax az n-korszak hajnalán 1

Ez utóbbi talán az egyetlen olyan tartozék, mely a vásárlót meglepheti, hiszen szokatlanul nagyméretű antennáról van szó. Hossza 13 centiméter, és a feltüntetett adatok szerint 3dBi erőséggel bír. Ez az adat azért figyelemfelkeltő, hiszen egy USB-s megoldásról beszélünk, és ezeknél ritka az ilyen adóteljesítmény. Persze mondhatjuk, hogy ez természetes, hiszen a gyártó a g szabvány feletti, elméleti 150 megabit/másodperces átviteli sávszélességet ígéri. Ez ugyan nem éri el az n szabvány szerinti értéket, de normál irodai munka esetén több az elégnél.

Edimax az n-korszak hajnalán 2

Az eszköz természetesen megkapta az EZmax-ot is a telepítést megkönnyítendő. Használható Windows 2000/XP/Vista és Mac rendszerekhez is. A dobozon a Windows 7 támogatás még nem szerepel, de biztosra vehetjük, hogy az új operációs rendszer alatt sem lesz problémánk a beüzemeléssel.

Edimax az n-korszak hajnalán 3

Második nLITE eszközünk már érdekesebb. Ez egy router, mely a neve alapján hasonló átviteli sebességet ígér, mint az USB-s csatoló. Az eszközre 4 darab RJ-45-ös LAN port, egy darab RJ-45-ös WAN port és egy USB csatlakozó került. Ez utóbbi a készülék igazi érdekessége, hiszen ehhez a porthoz USB-s 3G modem csatlakoztatható. A 3G 6200N típusnéven forgalomba kerülő eszköz tehát nem csak a hagyományos kábel/xDSL, hanem a mobil 3G-s internet kapcsolat megosztására is alkalmas. 1, másfél évvel ezelőtt még csak vonogattuk volna a vállunkat emiatt, hogy jó jó, de annyira azért még sem hasznos, ám napjainkban a helyzet változni látszik. A 3,5 G elérhetőség területe egyre növekszik, a szolgáltatók pedig egyre kedvezőbb díjcsomagokat ajánlanak. Emiatt egyes területeken a 3,5 G már alternatívája lehet egy vezetékes szolgáltatónak, de biztos léteznek olyan körzetek is, ahol a kis beépítettség miatt az egyetlen elérhető szélessávú elérhetőséget jelenti a mobilcégek szolgáltatása.

Edimax az n-korszak hajnalán 4

A router fenti képességén kívül sok újdonságot nem hordoz. Az előlapon a szokásos visszajelzők mellett megtaláljuk a 3G lámpácskát. A vezetékes hálózat a megszokott 100 megabites lehet. 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.