Válassza az Oldal lehetőséget

Egerek és emberek

 

 

A4Tech X7-710BH, 750BH, 747H

Egerek és emberek 1

Az utolsó oldal ahogy ígértük a játékosoké lesz. Igazság szerint három egeret kaptunk, bemutatni viszont csak egyet fogunk. Ennek oka, hogy forma tekintetében az egerek megegyeznek, a képességek terén van 1-1 változás, ahogy lépkedünk felfelé.

Egerek és emberek 2

Tehát a „legdrágább” egér lesz a bemutató áldozata, amit már ki is bontottunk, és persze ki is próbáltunk.

Egerek és emberek 3
XL-747H

Ebbe az egérben az A4Tech mindent beletett, amit az áráért lehetett, sőt annál kicsit többet is. Kezdetnek rögtön itt van egy egyedi technológia, amit anti vibrate névre kereszteltek. Angol tudás nélkül is érthető a kifejezés. Amit takar egyszerű, ám nagyszerű. Aki játszott már optikai egérrel az tudja, hogy mi a legnagyobb hátránya a régi golyós megoldásokhoz képest. Az, hogy amikor elemeljük az egeret az asztaltól, akkor néhány milliméter magasságig még érzékeli az egér mozgását. A golyós egereknél ilyen nem volt, ott ahogy megszűnt a kontaktus az egérpad és a görgő között a mozgás is megszűnt, illetve ha már nagyon éreztük, ismertük az egeret, akkor finom mozdulatokkal szabályozni tudtuk, hogy a golyó mennyit forduljon még a tehetetlensége miatt azután, hogy felemeltük.

Egerek és emberek 4

Az A4Tech megoldása megakadályozza azt, hogy az egér elemelése után tovább mozogjon a játékos, amikor fordulásnál felemeljük és letesszük az egeret biztosak lehetünk benne, hogy a pozíciónk nem változik. A megoldás egyszerű mint a pofon, elég volt az egér aljára egy apró gombot tenni, ami, ha felemeljük az egeret megszakítja a kapcsolatot.

Egerek és emberek 5

Használhatunk makrókat is, ehhez az egerekben 64k memória található, amin eltárolhatjuk a beállításokat. Ezután akár más gépre is áttelepülhetünk a vezérlővel, a makrók akkor is ott maradnak a memóriában, és driver telepítése nélkül elérhetjük. A makrók szerkesztésére az Oscar nevű makró szerkesztő programot használhatjuk. Az Oscar oldalára az elkészült scripteket feltölthetjük, illetve természetesen kipróbálhatjuk a mások által beállítottakat is.

Egerek és emberek 6

Játék közben a lövéseknél a tizedmásodpercek is számítanak. Az A4Tech egerei esetén a gombok 3 milliszekundumos válaszidővel rendelkeznek, ami rendkívül gyors reakciót tesz lehetővé.

Egerek és emberek 7

Lényegében eddig tartott az egyezés, mostantól jelezni fogjuk, hogy az olcsóbb verziók miben térnek el a drágábbtól. A három egerecske közül kettő lézeres, egy pedig normál optikai megoldást kapott. A lézeresek 3600 dpi érzékenységig állíthatók, még pedig hat fokozatban. A 710BH optikai érzékelője 2000 dpi-re képes, ezt öt fokozatban változtathatjuk.

Azt írtuk, hogy a külső azonos, de ez csak a formára igaz, és teljes egészében csak a két olcsóbb megoldásra. A legdrágább változat esetén a két nagy gomb, és az egér eleje is eltér az olcsóbb megoldásoktól. A kialakítás a nagynevű gamer egér gyártókat idézi, rendkívül kényelmes. Az A4Tech nem spórolt ezeknél a vezérlőknél sem a csúszásmentesítéssel, és valljuk be, ha valahol, hát ezeknél szükség is van rá, mert a tenyér izzadása játék közben szinte biztosra vehető.

Egerek és emberek 8

A drágább verziónak van még egy fontos képessége, ami a másik kettőben nem található, ez pedig az állítható tömeg. A burkolat alját kinyitva egy hatlövetű tölténytárhoz hasonló műanyagban találjuk a súlyokat, amiket egyesével is eltávolíthatunk.

Ahogy feljebb olvasható volt, az egeret ki is próbáltuk. A próba tárgya a Quake 3 Arena volt, amit egyrészről szeretünk, másrészről valóban igényli a gyorsaságot. Talán mondanom sem kell, hogy játék közben meg voltunk elégedve mind a három rágcsálóval, de természetesen a legdrágább XL-747H lopta be magát leginkább a szívünkbe.

 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.

Kuponok

ANENG 681 Rechargable Digital Professional Multimeter Non-contact Voltage Tester AC/DC Voltage Meter Touch Screen Current Tester

ANENG 681 Rechargable Digital Professional Multimeter Non-contact Voltage Tester AC/DC Voltage Meter Touch Screen Current Tester

BGc5304b
Pull Up Balls Non-Slip Finger Trainer Grip Strength Training Arm Muscles Barbells Gym Hand Muscle  Exercise

Pull Up Balls Non-Slip Finger Trainer Grip Strength Training Arm Muscles Barbells Gym Hand Muscle Exercise

BGEUPB01
[EU DIRECT] Bezior X500 Pro 10.4AH 48V 500W Electric Bike Electric Bicycle 100km Mileage In Assist Mode Max Load 200Kg

[EU DIRECT] Bezior X500 Pro 10.4AH 48V 500W Electric Bike Electric Bicycle 100km Mileage In Assist Mode Max Load 200Kg

BGISSAM0112

banner