Válassza az Oldal lehetőséget

Egyre kisebb a remény az olcsó HDD-kre

Az IHS iSuppli legfrissebb elemzése szerint 2014-ig is kitarthat a jelenlegi árképzés. Az ok már egyáltalán nem a gyártósorokra vezethető vissza, ugyanis a termelés már a thaiföldi árvíz előtti szinten mozog. 

1tb hdd

Az IHS iSuppli szerint tavaly az utolsó negyedévben 28 százalékos emelkedés után 66 dolláron ált meg az átlagos eladási ár. Idén ez a mutató 65 dollárra csökkent, de ez még mindig lényegesen messze van a korábbi szinttől – a katasztrófa előtt 51 dollár volt. Az elemzők szerint ennek fő oka az, hogy mára csak két meghatározó szereplője maradt a HDD piacnak. A Seagate és a Western Digital számára ez egy igen kedvező időszak, hiszen ha okosan megállapodnak, akkor kedvükre formálhatják az árakat és a merevlemez szegmens jövőképét. A két óriás ma már 85%-os piaci részesedést tudhat magának, miközben 2011 harmadik negyedévében még csak 62 százalékon álltak. Úgy fest, hogy a nagyobb piaci szereplők túlságosan hamar váltottak SSD-kre, ahol egyébként komoly árháború alakult ki, de a technológiai korlátok miatt még mindig siralmas az ár/kapacitás arány. 

 

Az IHS iSuppli számításai alapján a harmadik negyedévben 176 millió HDD kerül leszállításra, ami már a tavaly őszi darabszámot is beelőzi, ennek ellenére 2014-ig nem érdemes arra számítani, hogy az árak drasztikusan esnének.

 

Forrás: computerworld.com