Válassza az Oldal lehetőséget

Egységes, nyílt azonosítás a felsőoktatásban

A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet által indított felsőoktatási és kutatási bizalmi szövetség (eduID) 2010-ben indult, mára az eduID azonosítóval rendelkező felhasználók száma meghaladta a 200 000-et.

eduID

A nemzetközi tapasztalatok és nyílt szabványok felhasználásával létrehozott föderáció tagjai elsősorban felsőoktatási és kutatóintézetek, illetve olyan szolgáltatók, amelyek e kör számára nyújtanak szolgáltatásokat. Ez azt is lehetővé teszi, hogy a szolgáltatók csak bizonyos intézmények jól meghatározható felhasználói körének szolgáltassanak, vagy intézményre szabott akciókat biztosíthassanak. 

A szolgáltatók szempontjából az eduID egy külső azonosítási megoldás, mellyel a felhasználók regisztráció nélkül egyszerűen és gyorsan be tudnak lépni az oldalra, hasonlóan, mint nagyobb közösségi hálózatok használatával (Facebook, Google).

 A szövetségben nincs központi adatbázis, a felhasználók adatait a résztvevő egyetemek ill. egyéb intézmények tartják karban, meghatározott minimumkövetelmények szerint, ugyanis ezáltal biztosítható az, hogy a szolgáltatók naprakész adatokkal tudjanak dolgozni. Az eduID szövetséghez való csatlakozás és a részvétel feltétele, hogy az intézmény adatkezelési gyakorlata a követelményeknek megfeleljen, azonban mind a felhasználói adatokat biztosító intézmények, mind a szolgáltató szervezetek számára díjmentes.

 

Forrás: Sajtóközlemény 

Kuponok

ANENG 681 Rechargable Digital Professional Multimeter Non-contact Voltage Tester AC/DC Voltage Meter Touch Screen Current Tester

ANENG 681 Rechargable Digital Professional Multimeter Non-contact Voltage Tester AC/DC Voltage Meter Touch Screen Current Tester

BGc5304b
TENGOO HJ-15 Heated Jacket 15 Heating Zones USB Charging Thermal Warm Jacket Motorcycle Men's Heated Hooded Coat Outdoor Sportswear

TENGOO HJ-15 Heated Jacket 15 Heating Zones USB Charging Thermal Warm Jacket Motorcycle Men's Heated Hooded Coat Outdoor Sportswear

BGEUHJ15A

banner