Válassza az Oldal lehetőséget

Elephone P8 Mini – annyira nem is kicsi

Elephone P8 Mini – annyira nem is kicsi

A Elephone P8 Mini egy új készülék, amit kicsit fura mininek nevezni. Nem csak a mérete miatt, hanem a hardver miatt is. Az egyetlen ami a szokásosnál kisebb azaz ár, amit kérnek érte.

Elephone P8 Mini – annyira nem is kicsi

 

Persze, nem vagyok teljesen lüke, értem én, hogy a mini azért mini, mert “csak” 5 colos a kijelzője, ma pedig egy tisztességes tablet (phablet) már nem lehet meg 5,5 col nélkül. Ez persze marhaság, néhány éve az 5 col még kimondottan nagynak számított, annak is éreztük kezünkbe véve.

Elephone P8 Mini 2

Az Elephone P8 Mini hardvereinek listája egyáltalán nem olyan, mint amit egy minitől elvárnánk! A processzor egy 1,5 GHz-en dolgozó, nyolcmagos MTK6750T, ami mellett egy Mali-T860-as GPU dolgozik. Most kapaszkodjatok meg jól, a miniben 4 GB rendszermemóriát és 64 GB háttértárat pakoltak. Kellemes párosítás a nyolcmagos procival!

Elephone P8 Mini 3

A telefon kijelzője, ahogy feljebb már említettük “csak” 5 colos, ám FHD felbontású, vagyis 1920 x 1080 pixel alkotja a képet, a gyártója pedig a Sharp. Itt jön a következő pont, ahol lehet megkapaszkodni! A minin három kamerát találunk. Ezek közül a hátlapon egy 13 megapixeles fő és egy kettő megapixeles kiegészítő kamera van. A harmadik természetesen az előlapon található, ez pedig nem kevesebb, mint 16 megapixeles! Na ezzel aztán jó kis önarcképeket lehet lőni!

Elephone P8 Mini 4

Az Elephone P8 Mini további képességei innen már “csak” átlagosak. Számítógépes hálózatokhoz wifin csatlakozhatunk, ez ismeri a b/g/n szabványokat. Találunk Bluetooth 4.1-et, hogy más készülékekhez kapcsolódjunk. A navigációhoz van GPS támogatás, a mobil szélessévhoz pedig 3G és LTE, hogy út közben is száguldhassunk az infosztrádán. Itt fontos megjegyezni, hogy a telefon támogatja az itthon használt B20 800 MHz-es LTE frekvenciát is, így nem érheti az a vád, mint sok kínából importált társát, hogy nem lehet vele vidéken netezni.

Elephone P8 Mini 5

Az Android 7.0 oprendszerrel érkező Elephone P8 Mini kapott egy csomó szenzort is. Van ujjlenyomat olvasó, giroszkóp, gravitációs szenzor. A kák, piros és fekete színben rendelhető telefon két SIM-kártyát kezel.

Elephone P8 Mini 6

A végére maradt még valami, ez pedig a telefon ára. Igazából ez az adat az, ami miatt ezt az ajánlót megírtam, hiszen az Elephone P8 Mini ára most mindössze 140 dollár, vagyis nagyjából 40 ezer forint. Hasonló hardverrel szerelt telefonok, amiknek a kijelző 0,5 collal nagyobb, már a 200+ dolláros ársávba esnek. Mivel az 5 colos képátlót semmiképp nem merném kicsinek mondani azt gondolom, hogy ezt a fél col minuszt bőven ellensúlyozza a minimum 20 ezer forintos megtakarítás.

Az Elephone P8 Mini ára még úgy is remek, ha hozzácsapjuk a vámot és az ÁFA-t, így mindenképpen az általunk ajánlott készülékek között a helye!

 

További információk, képek és vásárlás itt: Elephone P8 Mini 4G Smartphone

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.

Kuponok

Pull Up Balls Non-Slip Finger Trainer Grip Strength Training Arm Muscles Barbells Gym Hand Muscle  Exercise

Pull Up Balls Non-Slip Finger Trainer Grip Strength Training Arm Muscles Barbells Gym Hand Muscle Exercise

BGEUPB01
LCD Smart Digital Alarm Clock with Large Display Thermometer Hygrometer Anti-Slip Bottom with Night Light Battery Operated Safe Rounded Corners Design for Home Office Bedroom

LCD Smart Digital Alarm Clock with Large Display Thermometer Hygrometer Anti-Slip Bottom with Night Light Battery Operated Safe Rounded Corners Design for Home Office Bedroom

BG0a57fc
[EU Direct] Gokwh 12.8V 100AH LiFePO Lithium Battery 1280Wh Energy Storage Box Battery Series LCD Capacity Display Built-in BMS

[EU Direct] Gokwh 12.8V 100AH LiFePO Lithium Battery 1280Wh Energy Storage Box Battery Series LCD Capacity Display Built-in BMS

BG171d07

banner