Válassza az Oldal lehetőséget

Fizikai gyorsítók 300 dollárért

A hirtelen bejelentett fizikai gyorsítójával igen hamar híressé vált az AGEIA. Első generációs termékhez képest hihetetlenül meggyőzőek az adatok, a kérdés már csak az, hogy mindehhez hogyan és legfőképpen mennyiért juthatunk hozzá.

Az ASUSTeK már az E3 nyitónapján bejelentette, hogy megkezdte AGEIA PhysX lapkára épülő bővítőkártyái fejlesztését, így hát semmi sem állíthatja meg őket attól, hogy még ebben az évben kész termékkel álljanak elő.

Elsőként az Epic Games és az Ubisoft jelezte, hogy ki szeretnék használni a PPU-ban rejlő lehetőségeket, az Unreal Engine 3 és az Ubisoft saját játékai már elég stabil kiindulópontot jelenthetnek a gyártó számára.

Most viszont újabb fontos hírekkel szolgáltak a AGEIA képviselői: a PhysX első példányai már a harmadik nagyedévben elkészülnek, míg a tömeggyártás az év utolsó három hónapjában indul. Ami az árakat illeti, a javasolt összeg 249 és 299 amerikai dollár közé esik, azaz nagyjából 50-60 ezer forintos kártyákra számíthatunk.

Ez a hír felemás érzéseket kelthet mindenkiben: bár 50 ezer forintot csak úgy kifizetni igen sok, ámde ha belegondolunk, hogy a 0,13 mikronon készülő lapka 182 négyzetmilliméteres és 125 millió tranzisztorból épül fel, azaz igen közel áll egy mai felsőkategóriás videovezérlőhöz, egyből érthetővé válhat az árazás.

Fizikai gyorsítók 300 dollárért

Persze mint minden újdonságot, eleinte ezt is csak néhány nagyobb nevű játék fogja kihasználni, tehát semmiképpen sem lesz érdemes elsőként beruházni egyre.

A szerzőről