Válassza az Oldal lehetőséget

Három új készüléket jelentett be a Nokia

A bejelentett készülékek név szerint: E5, C3, C6

Ahogy tegnap beszámoltunk róla, a Finn gyártó ma be is jelentette az új készülékeket, bár a várakozásokkal ellentétben egyik sem a várt Symbian ^3-at használja.

Három új készüléket jelentett be a Nokia
Három új készüléket jelentett be a Nokia

A Nokia C6 csúszkás, rejtett QWERTY billentyűzettel rendelkezik. Megkapta a cégnél már szokásosnak mondott 3,2 colos nHD felbontású kijelzőt. Természetesen a WiFi, Bluetooth és a GPS se maradhatott ki. 5 Mpixeles autófókuszos kameráját sötétben LED villanó segíti. Itthon kb. 75 000-80 000 forint körül várható. Sajnos nagyon új formatervet nem találtak ki, még mindig úgy látom, hogy az 5800 vonalat erőltetik nagyon.

Három új készüléket jelentett be a Nokia

A másik bejelentett mobil a C3, amely az első S40-es készülék amely QWERTY billentyűzetet kapott. Ennek a kijelzője 2,4 hüvelykes, és QVGA felbontású. A WiFi és a 3G kapcsolat hiányzik belőle, látszik, hogy megpróbálták az árát olcsón tartani, ami szerintem sikerült is, kb. 30 000 forintért vihetjük majd haza.

Három új készüléket jelentett be a Nokia

A harmadik telefon az E5. Ez a jól megszokott Symbian S60 3rd Edition Os-t használja. Megtalálható benne a 3G, HSDPA, WiFi, és a GPS is. 5 Mpixeles kamerát kapott, viszont az autófókusz itt már hiányzik. Ára 65 000 forint környékére várható.

A szerzőről