Válassza az Oldal lehetőséget

Hamarosan érkeznek a króm vezérlők a Xbox 360-hoz!

A Microsoft a következő generációs konzolával kapcsolatos információk mellett bejelentette a különleges króm felületkezelt vezérlőit az Xbox 360-hoz.

11a

Nemrég látott napvilágot néhány konkrétabb információ a Durangóval specifikációjával kapcsolatban, ezek után most a Microsoft bemutatta az Xbox 360-hoz készült speciális króm bevonatú vezérlőit. Ugyebár az alapértelmezetten fehér illetve fekete vezérlő egy idő után unalmas lehet a részletekre is figyelő felhasználók számára, ezért a korábban bemutatott Star Wars változat mellet most már 3 választható színben vásárolhatunk magunknak vezérlőt.

11b 

Ízlésünk szerint kék, vörös illetve szürke közül választhatunk. A D-pad mindhárom esetben metálszürkén fog majd a kezünkben csillogni remekül passzolva a választható színek bármelyikéhez. Előreláthatólag, – hasonlóan a Star Wars kollekcióhoz – ezek is limitált példányszámban lesznek majd csak elérhetőek és csak meghatározott üzletekben.

11c 

Így a fanatikusok és a gyűjtök mindenképpen jobb, ha igyekeznek mielőbb rátenni a kezüket eme különlegességre. Az információink szerint a króm vezérlők valamikor a május közepétől lesznek elérhetőek 54,99 dolláros végfelhasználói áron.

11e 

Forrás: TechPowerUp!

 

A szerzőről