Válassza az Oldal lehetőséget

Hasznos funkciókkal bővülhet a Google Play áruház

A jövőben két hasznos szolgáltatás is bekerülhet a Google áruházába.
googleplay
A Google nemrég frissítette áruházához tartozó alkalmazását. Az új apk fájl mérete túl nagyot változott ahhoz képest, hogy a hivatalos tájékoztatás szerint csak apró változások történtek a szoftverben, ezért néhány lelkes programozó kicsit jobban belenézett a fájlba. Ekkor derült ki, hogy két, jelenleg tiltás alatt lévő funkció is bekerült már az alkalmazásban. Ezek közül  az egyik az, hogy a Google rövidesen támogatni fogja az ajándék kártyákat is, azaz egy kód megadás után ingyen, vagy akár jelentős kedvezménnyel tölthetünk le majd alkalmazást. A másik újítás is a szoftvereket érinti, ez pedig az, hogy amennyiben szeretnénk vásárolni valamit, de épp túl drágának találjuk, akkor felvehetjük egy kívánság listára, ekkor tudni fogjuk ha csökken a program ára. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a keresőóriás mikor fogja élesíteni az új szolgáltatásokat.
Forrás: gsmarena.com

A szerzőről