Válassza az Oldal lehetőséget

Ház plusz táp párosok a Chieftec műhelyéből

Az utóbbi időben számítógépházak ritkábban jelentek meg oldalunkon, most azonban egy négy főből álló delegáció érkezett. Ráadásul nemcsak házakról, hanem ház + tápegység gyári összeállításokról lesz szó, valamint a márka sem mellékes, hiszen előállítójuk a Chieftec. Az első páros két belépőszintű modellből áll, melyek nagyon hasonlítanak egymásra, emellett mindkettőben ugyanaz a 355 W-os Chieftec táp teljesít szolgálatot. Utánuk egy HTPC alapcsomag következik, egy — a céloknak megfelelően kiépített — házzal és egy speciális méretű energiaszolgáltatóval.

Ház plusz táp párosok a Chieftec műhelyéből 1

A sort egy komolyabb midi-torony zárja majd, melybe a közkedvelt SMART széria 400 W-os (GPS-400AA) modelljét építette be a gyártó. Minden kombóról elmondható, hogy — a felhasznált tápokat is figyelembe véve — igyekeztek a legjobb ár/minőség mutató elérésére, és talán nem árulunk el nagy meglepést azzal, ha elmondjuk, ez a Chieftecnek lényegében sikerült is.