Idén csökken az eladott kínai okostelefonok száma, de jövőre beindul a növekedés

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Legalábbis az IDC erre számít, sőt arra is, hogy 2022-ig megmarad a növekedés.

180126142758 china smartphone market 780x439 640x360

Elemzők az év első felében már kongatták a vészharangot, ami nem is csoda, komoly visszaesést produkált a mobiltelefon piac. A mostani adatok szerint valószínű, hogy bár a második félévi eredmények már 1,1 százalékkal meghaladják majd a tavalyi év ugyanezen időszakát, a teljes évre vetítve 0,7 százalékos visszaeséssel számolhatnak a gyártók. Az IDC szerint ráadásul ez a második féléves lendület nem szakad meg jövőre sem, sőt, 2022-ig éves szinten egy százalék fölötti bővülést várnak.

A felmérés érdekessége még, hogy milyen ütemben növekszik a nagyképernyős, 5,5 colos vagy annál nagyobb telefonok részaránya a teljes piacon belül. Míg 2017-ben a teljes eladás 42,5 százaléka volt ilyen nagy készülék, addig idén már 64,7 százalék lesz ilyen. Ez darabszám szerint 623,2 millió nagyképernyős telefont jelent tavaly, és 941,6 millió darabot idén. Az IDC szerint ez a trend a nagyobb kínai gyártok, mint az Oppo a Huawei vagy a Xiaomi tovább erősítik, de az új iPhone készülékek is erre viszik a piacot. A várakozások szerint 2022-ig a nagyképernyős telefonok részaránya 84,5 százalékra, 1,391 milliárd készülékre nő.

A telefoneladások növekedésének motorja továbbra is csendes óceáni piac lesz,. Darabszám szerint az indiai piac nő a legnagyobbat, de százalékosan beelőzi őket Indonézia. Utóbbinál 154,4, előbbinél 14,4 százalékkal nő az eladott telefon száma.

Szóljon hozzá!