Válassza az Oldal lehetőséget

Hivatalosan is vége a HD háborúnak

Amit tegnap még csak sejteni lehetett, az ma biztossá és egyben véglegessé vált.

A Toshiba a mai napra szervezett sajtótájékoztatón jelentette be a tényt, miszerint felhagy a HD DVD szabvány gondozásával. Bár a vállalat nem konkretizálta a döntés hátterét, a formátum “eldobásában” nyilván nagy szerepet játszhattak azon filmkiadók és kereskedelmi láncok, melyek az utóbbi időben egyértelműen a Sony formátuma mellett tették le a voksukat. Hogy maga az iparág miként fog reagálni erre a döntésre, azt még nem tudni, mindenesetre a Toshiba részvényeinek értéke közel 6 százalékot nőtt a tegnapi nap folyamán, mely akár egyfajta megkönnyebbülést is jelezhet a vállalat részvényeseinek részéről.

Hivatalosan is vége a HD háborúnak

A HD DVD lejátszók és írók szállítását folyamatosan csökkenti majd a gyártó, a tervek szerint áprilisban már csak a boltok készleteinek kitartása húzhatja el a bukott formátum megszűnését. A már megvásárolt készülékekre természetesen teljes támogatást nyújt a gyártó, így tehát annak sem kell feltétlenül búsulnia, aki kicsit elhamarkodottan tette le voksát az egyik fél mellett.

Kérdés, hogy ezek után miképp dönt a Microsoft, mi lesz a sorsa az Xbox 360 konzoljuk mellé megvásárolható HD DVD-s meghajtónak? Egyelőre nem érkezett hivatalos reagálás Redmondból, a pletykagépezet mindenesetre már egy Blu-ray meghajtóval felszerelt Xboxot jósol.

A szerzőről