Válassza az Oldal lehetőséget

Hybrid HDD OCZ-módra

Hybrid HDD OCZ-módra

Hybrid HDD OCZ-módraAz OCZ az SSD-k megjelenésével az egyik legnagyobb, ilyen technológiájú adattároló gyártója lett. Most a saját mintájukra kidolgozták a Momentus XT vetélytársát.

A HHD (Hybrid Hard Drive) nagyon praktikus, ugyanis nem kell lemondanunk igazán egyik típusú meghajtó előnyéről sem, így érthető, hogy az elejétől kezdve garantált a siker. Viszont a Seagate Momentus XT eladási adatai még így is meglepték az elemzőket és s gyártót is. Megjelenése óta már több mint egy millió példánya kelt el. Maga a Hybrid adattárolás arról szól, hogy egy nagyméretű HDD-t és egy viszonylag olcsó, kicsi SSD-t kvázi egybe építenek, na meg kell mellé egy ügyes vezérlőchip. A vezérlő figyeli a HDD-t és a sűrűn használt kisebb méretű fájlokat átmozgatja az SSD-re, így a rendszer folyamatosan gyorsul. Nem minden fájl kerül át az SSD-re, mert nem csak a megnyitás gyakoriságát, hanem a fájl méretét is figyelembe veszi.

Az első kereskedelmi forgalomba került HHD a Samsung keze nyomán került akkoriban főleg laptopokba, mivel OEM lett piacra bocsátva, ez mindössze 160 GB HDD-t és 256 MB SSD-t kötött össze és sok célja nem is volt, azon túl, hogy megszerezze a Vista Premium minősítést. Később a Seagate is követte a Samsungot. Ekkor csúnya bukáson kívül mást nem könyvelhettek el, egyszerűen kevés volt még akkor ehhez az SSD-k fejlettsége. Évekkel később a Seagate leporolta a technikát, és megszületett a Momentus XT, ahol az elődök 5400 rpm-es fordulatát 7200 rpm váltotta, és 256 MB-ról 4 GB-ra nőtt a NAND lapkák tárkapacitása. Árára nem mondhatni hogy olcsó, de jól fogy, szemben az elődökkel, ezúttal sikert könyvelt el a gyártó.

RevoDriveHybrid_main

Az OCZ HHD-je viszont újabb szintre emeli a technikát és SATA csatlakozó felület helyett a PCI-e-re kapcsolódik. Sebessége ezáltal minden eddigit felülmúlt, a sávszélessége akár a 910 MB/s-ot is elérheti, továbbá a 4 kB-os fájlok mellett az 120 000 IOPS-t is elérheti. A HDD SSD megfelelő szinkronban tarsásáért a Dataplex™ gyorsítótár kezelő szoftver felel, aminek segítésével maximálisan képes felmérni a felhasználói szokásokat és így a megfelelő teljesítményt elérni. És amiről eddig nem volt szó, ezúttal 1TB méretű hagyományos merevlemezt kapunk, amihez még normális szemmel nézve is nagy, 100 GB méretű SSD-t párosítottak az OCZ mérnökei, lesz továbbá egy kisebb versenyző is, ami már valódi ellenfele lehet a Seagate HHD-jének, ez egy 500 GB-os HDD és egy 60 GB-os SSD párosával alkot egy rendkívül gyors HHD-t. A kisebb versenyző ára egyelőre ismeretlen, a nagyobb testvér 499$-os ajánlott fogyasztói áron kerül a boltokba, ami igen csak borsos, de panaszra biztos nem lesz ok.

Forrás: ocz

banner