Válassza az Oldal lehetőséget

Így készül a bioszámítógép

A számítógép által termelt (esetenként) jelentős hőmennyiséget búzafű nevelésre is lehet hasznosítani.

búzafű nyitó

MockupMike Schropp részletes útmutatást ad arról, hogy miként tudunk búzafüvet termeszteni a számítógépház tetején. A blogger elsőként beszerzett egy Pentium 4-alapú PC-t, mely köztudottan jelentős hőtermeléssel rendelkezik. A második lépésben a ház felső része került átalakításra, minek köszönhetően a meleg levegőt könnyebb hasznosítani. Természetesen a termőtalajt tartalmazó tálca itt foglalt helyet, hiszen aki nem sokat lógott fizika óráról, az bizonyosan emlékszik rá, hogy a meleg levegő felfelé áramlik. Az optimálisabb hőelvezetés érdekében négy cső is bevetésre került. A búzafű egyébként nem igényel különösebb törődést, úgyhogy kifejezetten előnyös választás lehet geekeknek is. 

 

Grass-2

[+] 

 

Mike Schropp szerint az ideális növekedéshez elég a 19 fokos talajhőmérséklet, amit viszonylag könnyen el lehet érni. Ha a hőmérséklet ettől lényegesen magasabb, akkor a növekedés lelassulhat. Az így megtermelt búzafüvet étrend-kiegészítőként is használhatjuk, de különböző italokban is alkalmazható. Az átalakítás teljes költsége alig 10 dollárra rúgott.  

 

A részletes modding itt olvasható. 

 

Forrás: totalgeekdom.com 

 

 
 

Kuponok

[EU DIRECT] CMACEWHEEL RX20 MAX Electric Bike Oil Brake Version 48V 17AH 750W*2 Dual Motor 20*4.0Inch Electric Bike 70KM Mileage Range Max Load 150KG

[EU DIRECT] CMACEWHEEL RX20 MAX Electric Bike Oil Brake Version 48V 17AH 750W*2 Dual Motor 20*4.0Inch Electric Bike 70KM Mileage Range Max Load 150KG

BGef85c6
Womier K98 Wired Hotswap RGB Mechanical Keyboard 96% Layout Gateron Mechanical Switch Pudding Acrylic for Mac Windows Gamer

Womier K98 Wired Hotswap RGB Mechanical Keyboard 96% Layout Gateron Mechanical Switch Pudding Acrylic for Mac Windows Gamer

BG23f9f0

banner