Válassza az Oldal lehetőséget

Innen kezdődnek az okostelefonok?!

Innen kezdődnek az okostelefonok?!

Nem túl bátran, jobban mondva nem tökéletes meggyőződéssel írtam le ezt a címet, de úgy vélem, hogy ez a legolcsóbb olyan okostelefon, ami már megugorja a minimumot.

Innen kezdődnek az okostelefonok?!

 

Ha villámgyors nem is feltétlenül lesz a Cubot J3, mindenesetre használható véleményünk szerint igen, mert az Android GO Edition operációs rendszert kimondottan az ilyen fapados technikákra tervezték – lényegében a 8.1 könnyített kiadása. Az sem épp mellékes, hogy a design az árhoz mérten tulajdonképpen korrektnek mondható: az előlapot egy 18:9-es képarányú megjelenítő uralja, a felbontás 960×480 képpont – a 215 ppi még épp elfogadható. Ez a TN panel biztos nem pályázhat az élmezőnybe (a fényerő és a kontraszt papíron jó, a betekintési szög kérdéses), a képernyőt körülölelő káva viszont meglehetősen vékonynak tűnik – már-már gyanús is a dolog.

A négymagos MT6580 SoC munkáját 1,0 GB RAM és 16 GB ROM támogatja. Utóbbinál érdemes észben tartani, hogy a GO droid sokkal kisebb, mint a normál verzió, úgyhogy talán nem olyan vészes a tárhely mérete; olyan 11-12 GB lehet az üres hely.

A kamera 5 és 8 megapixeles, ám ezek biztosan interpolált értékek. Sokat nem kell tőle várni, erre nagy összeget tennék, bár úriember biztosra nem fogad, szóval ezt ne firtassuk. Vaku és értesítési LED van, erősen kapaszkodjatok meg, Face ID is. Ez azért elég menő, csakúgy, mint a lekerekített üveg – egészen az első fóliázásig, ott majd izzadhatunk vele. A tárhely egyébként bővíthető, az aksi 2 000 mAh-s, a gyári csomagolásban pedig egy védőtok is helyet kapott. A végére hagytuk a legjobbat: a Cubot J3 akciósan 63 dollárért megvásárolható.  

Szeretnétek egy mélyreható tesztet olvasni erről a telefonról? Vagy csak a mi figyelmünket keltette fel a készülék?