Válassza az Oldal lehetőséget

Letölthető a MasterCard Mobile

Letölthető a MasterCard Mobile

Letölthető a MasterCard Mobile Mától letölthető az az okostelefonokra szánt alkalmazás, melynek segítségével könnyen, gyorsan és biztonságosan lehet bankkártyával fizetni számos szolgáltatónál és internetes kereskedőnél. 

A MasterCard Mobile bevezetése új korszakot nyit a mobilfizetés fejlődésében, hiszen ez az első fizetési alkalmazás Magyarországon, ami függetlenül attól, hogy az ügyfél melyik mobiloperátor vagy bank szolgáltatását veszi igénybe, csupán a bankkártya segítségével teszi lehetővé a fizetést, megnyitva ezzel az ilyen típusú alkalmazások használatát több millió MasterCard kártyabirtokos előtt.

Az okostelefonok térnyerésével számunkra és a projektben résztvevő partnereink: a Telenor, a Magyar Telekom, az FHB Csoport és a Cellum számára is világos volt, hogy van igény olyan alkalmazás létrehozására, mely több szolgáltató készülékein is működik, és annak előnyeit minden MasterCard bankkártyával rendelkező ügyfél élvezheti. Köszönhetően a résztvevő partnerek példaértékű együttműködésének, ezt a célt ma elértük, és elmondhatjuk, hogy a mobilfizetés terén, európai szinten is úttörő szolgáltatást indíthatunk” – mondta el Szetnics László, a MasterCard Europe mobilfizetési szolgáltatásokért felelős regionális vezetője.

mastercard_mobile-bms

A MasterCard Mobile kezdetben három területen biztosít fizetési szolgáltatást:

  • segítségével mobiltelefon-egyenleget lehet feltölteni,
  • bizonyos szolgáltatói számlák rendkívül kényelmes és gyors befizetését teszi lehetővé,
  • valamint internetes fizetésre is alkalmas.

Az alkalmazás letöltése és regisztrációja után a bankkártyát is regisztrálni kell a telefonon keresztül, melynek egyszeri díja bruttó 99 forint. Ezután a vásárlónak már nem kell minden egyes fizetéskor megadnia kártyaadatait. Ez nem csupán gyorsabbá és kényelmesebbé teszi a telefonról indított fizetéseket, de sok felhasználó számára megnyugtató is, hiszen a kutatások szerint továbbra is magas azoknak a fogyasztóknak az aránya, akik ódzkodnak kártyaadataik használatától az internetes fizetések alkalmával. A MasterCard Mobile-lal történő fizetéskor tehát sem a kártyaszámot, sem a bankkártya biztonsági CVC vagy PIN kódját nem kell megadni. A kártyabirtokos mobiltelefonszámát, vagy kifejezetten a szolgáltatáshoz biztosított MasterCard Mobile azonosítóját adja meg fizetéskor, és a telefonjára érkező, a tranzakció adatait tartalmazó fizetési kérést egy hat számjegyű, alfanumerikus titkos kód megadásával (mPIN) erősíti meg. Az mPIN olyan állandó kód, amelyet az alkalmazás regisztrációjakor választ magának a felhasználó, és amelyet bármikor megváltoztathat a telefonján keresztül. Az mPIN nem azonos a bankkártya PIN kódjával.

mastercard-cellphone

A MasterCard az alkalmazáson keresztül elérhető szolgáltatók és kereskedők folyamatos bővülésére számít. Jelenleg Telenor és QR kóddal ellátott T-Mobile és T-Home számlákat lehet kiegyenlíteni a MasterCard Mobile segítségével, vásárolni pedig a Bookline, a Bónusz Brigád, a Bortársaság és a GRoby kínálatából lehet.

A MasterCard Mobile ingyenesen letölthető iOS 4.0-ás (iPhone) és Android 2.2-es (vagy afeletti) operációs rendszert használó okostelefonokra, függetlenül a mobiloperátortól. Azon felhasználók esetében, akik nem rendelkeznek ezen operációs rendszerek valamelyikét használó mobiltelefonnal a Telenor és a T-Mobile dinamikus SIM kártyájával ellátott, hagyományos készülékeken – egy ún. STK (SIM Tool Kit) alkalmazás letöltésével – szintén működik a MasterCard Mobile szolgáltatás. (A speciális SIM kártya a mobilszolgáltatók üzleteiben igényelhető).

A MasterCard Mobile alkalmazásba az összes MasterCard bankkártya regisztrálható. A közeljövőben várhatóan a Maestro bankkárttyákkal is lehetséges lesz az alkalmazás használata. A MasterCard Mobile letöltéséhez, valamint a vásárlási műveletek elvégzéséhez természetesen szükséges a telefon internetes – SIM Tool Kit esetén SMS –kapcsolatát biztosítani.

A Magyar Nemzeti Bank 2011. első féléves adatai szerint Magyarországon több mint 3,6 millió MasterCard márkájú bankkártya van forgalomban, így a hazai kártyaállomány jelentős része használható a MasterCard Mobile alkalmazásban, amely a hazai kártyákon kívül fogadja a külföldi kibocsátású MasterCard kártyákat is.

Forrás: fhb.hu