Válassza az Oldal lehetőséget

Új magyar cég a hűtések piacán

A nyár közepén hallottunk először egy alakulóban lévő magyar cégről, akik a már igen telített hűtések piacára próbálnak betörni termékeivel. A tegnapi napon megérkeztek az első képek a termékek prototípusairól, melyek alapján elmondhatjuk: megéri várni.
Mielőtt bárki is véleményt mondana a képek alapján, le kell szögeznünk, hogy ezek az első mintadarabok, melyek az elkövetkező 2-3 hónapban még jelentősen szépülnek, módosulnak mielőtt a boltok polcaira kerülnének. A víz-, kompresszoros- és teljesen réz hídhűtéseket magában foglaló termékcsalád már ebben a kezdeti szakaszban is igen jó benyomást tett ránk, s mindez egy nagyon kedvező árral fog párosulni majd. Az őszi mod-tech Hall kiállításon már teljes pompájukban megtekinthetők a hűtések, a forgalmazásuk reméljük még az ősszel elkezdődik.
Bár természetesen az első eredmények érkeztéig fölösleges a hűtőteljesítménnyel kapcsolatban bármi konkrétumról beszélni, de az már a képek alapján is feltűnő, hogy az eddig megszokott gyári blokkok anyagspórolása, azaz a mindössze néhány milliméter magas blokkok itt nem köszönnek vissza. Végre egy gyártó felismerte, hogy a vörösréz azért annyira nem drága anyag, hogy ilyen jellegű felhasználáskor ezen spóroljanak, úgyhogy igen tekintélyes magasságot, ezáltal nagy hőfelvevő felületet kaphatunk úgy, hogy közben a folyadék is meghatározott útvonalon haladhat.

j magyar cég a hűtések piacán

j magyar cég a hűtések piacán

j magyar cég a hűtések piacán

j magyar cég a hűtések piacán

j magyar cég a hűtések piacán

j magyar cég a hűtések piacán

j magyar cég a hűtések piacán

j magyar cég a hűtések piacán

j magyar cég a hűtések piacán

j magyar cég a hűtések piacán

j magyar cég a hűtések piacán

j magyar cég a hűtések piacán

A szerzőről