Válassza az Oldal lehetőséget

Újabb állami játék várható

Márciusban a semmiből előtűnt az 1848 c. stratégiai játék, mely az Oktatási Minisztériumnak köszönhetően támogatóra talált. Ez a kezdeményezés mérföldkőnek számított, hiszen az eddig ismeretlen játék SIKERT ért el. Tette ezt úgy, hogy nem használt a mai kor szellemének megfelelő grafikát, és nem használt pergő, akciódús jeleneteket, lassan, kiegyensúlyozott játékra ÉS a történelmünkre tanított. Most itt egy új fejezet Magyarország történelméből.

Eldőlt, hogy 2010-ben egy német és egy magyar város lesz Európa Kulturális Fővárosa. Erre a megtisztelő címre többek között Eger városa is pályázik, ami rengeteg felkészüléssel és a város minőségi javításával kell, hogy járjon. Az egri önkormányzat mindemellett egy olyan pályázatot írt ki, mely bizton számíthat a hazai játékosok támogatására és lelkesedésére. A pályázat lényege: Gárdonyi Géza Egri csillagok c. művének számítógépes adoptálása. Már maga a történelmi időszak is remek stratégiai lehetőséggel kecsegtet, így mi is figyelemmel kell, hogy kísérjük a fejlesztés alakulását. A pályázat eredménye, tehát a nyertes fejlesztőcsapat neve május végén lesz publikus a hivatalos oldalon, a fejlesztés költségeit pedig az önkormányzat állja.
 
Természetesen a játék megjelenése még igen sokára várható, de ha sokan bombázzák ötleteikkel a nyertes céget, talán mi is beleszólhatunk egy kicsit a fejlesztés menetébe, ami jótékony hatással lehet a végeredményre. A HardwareOC mindenesetre követni fogja az eseményeket, és beszámolunk minden apró részletről.
 
Hivatalos oldal: Eger 2010

A szerzőről