Válassza az Oldal lehetőséget

Jogsértés miatt perelték be a Cooler Mastert!

A vádló az Asetek. A cég azt állítja, hogy a Cooler Master két szabadalmat sértett meg a Seidon240 típusú vízhűtésükkel.

seidon240m

Tény, hogy először az Asetek gyártott az OEM piacra a Cooler Master megoldásához hasonló integrált folyadékhűtést, ami egy radiátorból és egy a talppal egybeintegrált szivattyúból állt. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem a Cooler Master az első, aki ilyen hűtést kiadott az Asetek után, így gyanítható, hogy a cég a CM elleni pert mintegy próbának szánja. Ha így van, akkor sok gyártónak lesz félnivalója, hiszen a termékek nagyon hasonlók, lényegében csak a felfogatásban térnek el egymástól.

cooler master_v_asetek_1-copy

Az Asetek most azt követeli, hogy a jogsértést azonnali hatállyal szüntessék meg és fizessenek kártérítést az elszenvedett bevételkiesés miatt, amit a Cooler Master terméke okozott nekik.

A per egy kicsit hasonló, az Apple kontra Samsung ügyhöz, amikor is az almások azzal vádolták a konkurenst, hogy lemásolták a lapos, kijelzővel egybeépített, lekerekített sarkú telefonjukat és táblagépüket. Belátható, hogy aki kompakt folyadékhűtést akar építeni nem nagyon tud mást tenni, mint a szivattyút a talpra építeni, ha pedig így tesz máris megsérti az Asetek szabadalmi jogait.

Kíváncsian várjuk mi fog az ügyből kisülni!

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.