Válassza az Oldal lehetőséget

Kerio Mail Server – a választás szabadsága

Talán a világ legismertebb levelező rendszere a Microsoft Exchange. Sok rendszergazda fog egyetérteni velünk abban, hogy egy rendkívül jól beállítható, jól méretezhető, stabil és felettébb megbízható e-mail rendszer. Annak, hogy ez valóban így legyen, van azonban egy fontos feltétele, még pedig az, hogy a szoftvert hozzáértő szakember állítsa be. Természetesen egy nagyobb vállalkozásnál, ahol eleve szerveres — ráadásul Microsoft szerveres — környezetben dolgoznak, ezzel nincs probléma, hiszen mindenhol találhatunk hozzáértő rendszergazdát.

Kerio Mail Server – a választás szabadsága 1
Tartalomszűrés Kerio módra

Más azonban a helyzet a kis- és közepes vállalatoknál. A kisebb méretű cégeknél nagyon sokszor nincs rendszergazda, a kisebb hálózatokat sokszor egy olyan kolléga felügyeli, aki ugyan csak minimálisan ért hozzá, ám a lelkesedésével pótolja az iskola hiányát. Más esetekben a cégvezető próbálja a rendszergazdai feladatokat ellátni, ami nem jobb megoldás, mint az első. Vannak olyan vezetők is, akik belátják, hogy elkél a külső segítség, így különböző cégeket bíznak meg rendszereik felügyeletével.

Az első két megoldás tehát nem nevezhető biztonságosnak, a harmadik viszont nem nevezhető olcsónak vagy rugalmasnak.

Röghöz kötöttség

A Microsoft tehát kínál szoftveres megoldást a feladatra, ám ahhoz, hogy azt használni tudjuk, sok feltételnek teljesülnie kell. A Microsoft esetében mindig ott lesz egy nagy probléma, még pedig az, hogy szeretik, ha a teljes szoftverkörnyezet a saját fejlesztésük. Érthető, hiszen így (durván fogalmazva) büntetlenül élhetnek az árukapcsolással, vagyis elérik azt, hogy ha valamelyik terméküket használni szeretnénk, akkor kénytelenek leszünk további termékeiket is megvásárolni.

Kerio Mail Server – a választás szabadsága 2
Mellékletek szűrése

Az Exchange működéséhez például elengedhetetlen egy Microsoft szerverszoftver, ezzel együtt pedig az Active Directory használata. A szerverszoftverhez meg kell vennünk a CAL-okat, vagyis a felhasználói licenceket mind a szerver, mind az Exchange használatához.

Van megoldás

Egy cég életében nagy váltás, amikor áttérnek egy csoportos használatú alkalmazásmegosztást kínáló rendszerre. Addig mindenki a saját gépén tárolja a leveleket, a saját naptárába jegyzi be a találkozók időpontját, és saját maga szerkesztgeti a kontaktok listáját.

A hatékony munkavégzésre való törekvés azonban manapság már nem engedi meg ezt a luxust. A hatékonyság növelése fontos feladat, és ehhez léteznek olyan megoldások, amik kis költséggel megteremtik a közös munkavégzés lehetőségét. Ha a dolgozók elfogadják a csoportos használatú alkalmazásfelügyeletet, és aktívan használják is azt, az a cég hatékonyságát, így bevételeit is növelheti. A kérdés tehát nem az, hogy használjunk-e csoportos munkát lehetővé tevő alkalmazást, hanem az, hogy milyet használjunk!

Kerio Mail Server – a választás szabadsága 3
A Webmail adminisztrációja

Szerencsére létezik a KMS is, mely méltó alternatívája a Microsoft programjának, ráadásul sok olyan előnye is van, mellyel az nem rendelkezik.

Lássuk, mik ezek!

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.