Válassza az Oldal lehetőséget

Két különleges videokártya a PowerColor műhelyéből (Frissítve!)

 

Az AMD egyik legnagyobb gyártópartnere egy Radeon HD 6950 mellett egy vízzel hűtőtt 6990-es szörnyetegen is ügyködik.

 

 

A PowerColor két, saját tervezésű videokártyával rukkolt elő, melyek a Cayman kódnevű grafikus processzort használják. Az egyik versenyző egy módosított Radeon HD 6950-es, amely a Vortex névre elkeresztelt hűtést kapta meg. Itt egy olyan megoldásról van szó, ahol a sűrű alumíniumbordázat felett található két 8 cm-es ventilátor magassága kézzel állítható (a képletben még négy darab réz hőcső is szerepel). Ennek többek között annyi előnye van, hogy nagyobbra állított távolság esetében javult a hűtés hatásfoka és egyben csökken a szélzaj. Természetesen ennek az elgondolásnak is van hátránya mégpedig az, hogy akár három kártyahelyet is képes elfoglalni a kártya. A Vortex nevezetű hűtés egyébként nem új keletű dolog, mivel a gyártó már az Evergreen érában is alkalmazta ezt a technológiát egy Radeon HD 5770-en. A termék szíve értelemszerűen a Cayman Pro nevű GPU lesz 1408 darab stream processzorral felszerelve, az órajelek egyelőre még ismeretlenek.

Két különleges videokártya a PowerColor műhelyéből (Frissítve!)

Két különleges videokártya a PowerColor műhelyéből (Frissítve!)

Az újdonság a Vortex PCS++ HD6950 nevet kapta meg és kétféle változatban fog megjelenni a boltok polcain, ahol a különbség a fedélzeti memóriaként szolgáló, GDDR5 típusú lapkák mennyiségében keresendő, ugyanis lesz egy 1 GB és egy 2 GB-os változat. A termék piaci startjáról, valamint az árazásról nincsenek információk, azok további részletek a következő hetekre várhatóak.

A következő említésre érdemes produktum egy Radeon HD 6990-es szörnyeteg, ahol a gyártó a léghűtés helyett inkább a vízhűtést választotta. Az LCS HD 6990 nevű fenevad komplett vízhűtő blokkal érkezik majd és egy kártyahelynél többet nem foglal el. A két darab Cayman XT nevű GPU továbbra is 3.072 darab stream processzorral végzi a dolgát a fedélzeti memória pedig 4 GB mennyiségben van jelen, de az órajelekről sajnos itt sem közöltek konkrét adatokat.

Két különleges videokártya a PowerColor műhelyéből (Frissítve!)

Két különleges videokártya a PowerColor műhelyéből (Frissítve!)

A két nyolctűs PCI-E tápkábelt igénylő monstrum video-kimenetei közé egy DVI és négy darab Mini-DisplayPort került, így az Eyefinity támogatása sem kérdéses, ahogy a HD3D-ről sem kell lemondania a vásárlónak. A piacra kerülés időpontját és a várható árat itt is homály fedi, azonban az utóbbi egész biztosan nem mondható majd barátinak.

Frissítés:

A Vortex nevű terméket illetően lehullt a lepel az órajelek pontos értékéről. Ennek megfelelően a Cayman Pro nevű GPU 800 MHz helyett 850 MHz-en, míg a 2 GB GDDR5 fedélzeti memória 5.000 MHz helyett 5.200 MHz-en fog üzemelni. Maga a produktum a PowerColor PCS+ HD6950 2GB GDDR5 Vortex II Edition nevet viseli, amiből két kiadás készült, a kettő közti különbség csupán annyi lesz, hogy az egyikhez a dobozba csomagolják a Call of Duty: Modern Warfare 2 című játék teljes verzióját. A hátlapra a kivezetések közé két DVI, egy HDMI, valamint két darab Mini-DisplayPort került. A várható árakra továbbra is várni kell.

Két különleges videokártya a PowerColor műhelyéből (Frissítve!)

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.